2014.08.16. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában ezúttal kárpátaljai, magyarországi és erdélyi eseményekről szóló beszámolóinkat hallgathatja meg újra.
Egymást követve jelent meg Dr. Huszár Pálnak, a dunántúli református egyházkerület főgondnokának könyve: A presbiteri tisztségről, majd Az egyházközségi gondnok tisztségéről. A szerző átfogó tanulmányt ad a presbiteri, illetve gondnoki tisztség eredetéről, kialakulásáról és az egyház történelmében való változásairól, jelenéről, lehetőségeiről és nem utolsó sorban reményteljes jövőjéről. A könyveket Menyhárt István, mezővári beosztott lelkész mutatja be.
Az Életfa Családsegítő Egyesület idén is megszervezte Nyári játszóház megnevezésű programját, amelynek célja kisegíteni azokat a szülőket, akiknek problémás nyáron a gyermekfelügyelet. A játszóház augsztus 4-től a Kétágú Templom közösségi termében, illetve udvarán várja a gyerekeket. A részletekről, illetve az egyesület más nyári programjairól Szabó Kingát, a játszóház vezetőjét kérdezte Deák Anita.
Hogy milyen értékes lehet egy játszótér, ahová nyugodt lelkiismerettel elengedhetjük vagy elkísérhetjük gyermekeinket, azt leginkább akkor érzékeljük, ha nem rendelkezünk vele. Így volt ez Kárpátalján egy Beregszászhoz közeli településen, Balazséron is, mígnem egy ötunokás nagyapa gondolt egy nagyot, és el kezdte a játszótérépítés megszervezését a településen.
Nem csak a gyerekek számára szerveztek nyári programot a Marosi Református Egyházmegyéhez tartozó Koronkán – tudtuk meg Rigmányi Arnold lelkipásztortól. A fiatalok számára és a nőszövetség tagjai számára is már hagyománnyá vált a közös kirándulás. Rigmányi Arnold lelkipásztorral a nyári programokról és a gyülekezet életéről beszélgettünk. Riporter: Mihály Noémi.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





