2014.08.21. Határtalan
A Határtalan mai műsorában egy-egy hírt hallhatnak az erdélyi a magyarországi és a kárpátaljaiak hívek életéből.
A kolozsvár-szamosfalvi gyülekezetben is már hagyománya van a vakációs bibliahétnek, amelynek főszervezői Péntek Tünde, lelkészasszony és a helyi kántor felesége Gyenge Izabella. A gyülekezeti életről illetve a nyári programokról Péntek Márton szamosfalvi lelkipásztorral beszélgetünk. Riporter: Mihály Noémi.
„Úgy érzem még feladatom van Zsadányban”- vallja Demeter Ottó a békési kisfalu református gyülekezetében immár 11 éve szolgáló lelkipásztor, akit hétvégi ünnepélyes beiktatása alkalmából kérdeztünk. A riporter Tóth Emese.
A kárpátaljai magyar oktatási, tudományos és gazdasági élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek adott át állami kitüntetéseket a nemzeti ünnep alkalmából, augusztus 18-án, Ungváron Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetstratégiáért felelős államtitkára. Az ungvári magyar főkonzulátuson tartott Szent István-napi megemlékezésen elmondott ünnepi beszédében Potápi Árpád hangsúlyozta: az Ukrajnában élő magyarság kiemelkedő helyet foglal el a magyar nemzetpolitikai stratégiában.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





