2014.08.24. Határtalan

Hétvégi összeállításunkba újra a hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A következő percekben Adorjáni Júlia Katalinnal beszélgetünk, aki az alsóvárosi gyülekezet nyári programjai mellett, a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítványról, az első kolozsvári Bibliahétről, illetve az idei programról is mesél.

Magyar állami kitüntetéseket vettek át kárpátaljai magyar közéleti személyiségek augusztus 18-án Ungváron. A kárpátaljai magyar oktatási, tudományos és gazdasági élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek járó állami kitüntetéseket Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetstratégiáért felelős államtitkára adta át. Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főigazgató-helyettese, Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere és Nagy Sándor, a Csongori Általános Iskola igazgatója.

Rendhagyó év az idei a Kolozsvár-törökvágási gyülekezetben, hiszen gyülekezeti ház és parókia épül, ezek a munkálatok a közösséget is nagyban érintik. Nem csak azért, mert bekapcsolódnak a munkába, de azóta az iroda is a karzaton kapott helyet, a bejárás pedig a templomon keresztül történik és a vakációs bibliahét megszervezése sem a régi. Ezúttal a nyári tábort és a vakációs bibliahetet vonták össze, de halljunk erről bővebben a lelkipásztortól, Bibza Gábortól. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...