2014.08.25. Határtalan
Hallgassák meg ma is a Magyarország, Kárpátalja és Erdély híreiből készült összeállításunkat!
Tartalmas, sokszínű és áldott alkalmat választottak, akik eljöttek Nagyberegre, a Kárpátaljai Református Egyház kiemelt programjára, s egyben a kárpátaljai magyarság legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvényére, a családi csendesnapra. Az érdeklődés idén sem hagyott alább, a résztvevők száma megközelítette a hatezer főt, és a rendezvény otthonául választott nyolcszáz éves község főterével, iskoláival és egyéb intézményeivel együtt alkalmas helyszínt biztosított úgy a hatezer fős központi előadásoknak, mint a két-háromszáz főt befogadó szemináriumoknak. Az üzenet, amit a református egyház a családok minden generációjához igyekezett eljuttatni ezen a rendezvényen: Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A sokszor hangoztatott kálvini jelmondatot dr. Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora segített értelmezni. A családi csendesnap – minden kétséget kizáróan – idén tett szert a legnagyobb érdeklődésre. Hiszen olyan magas rangú vendégek tisztelték meg jelenlétükkel, mint Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és a kíséretében érkező kormánytagok. A miniszter a Nagyberegi Református Líceum új épületszárnyának átadásán is részt vett.
Átadták a Diósgyőri Vár megújult kápolnáját. Az eredetileg 16. századi helyiséget Kriza Ákos adta át nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án. Miskolc polgármestere az ünnepi szentmisén azt mondta, a kápolna a lelki megújulás szimbóluma. A templomot Palánki Ferenc egri segédpüspök szentelte fel a történelmi egyházak képviselőnek jelenlétében. Kojsza Péter összeállítása.
Gede Csongor református lelkipásztorral Szecsődi Árpád beszélget a Kolozsmonostori Református Egyházközség nyári programjairól.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





