2014.08.26. Határtalan

Mai műsorunkban többek között szó lesz az ágcsernyői gyülekezet új, ajándékba kapott kisharangjának felszenteléséről, az ünnepi istentiszteletről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Nagyberegi Református Líceum nehéz helyzetbe került, amikor 2009-ben a falu visszaigényelte az akkori lánykollégiumként és étkezdeként működő épületet. Még az év június 12-én lerakták az alapkövet, és elkezdődött egy sok nehézséget tartogató építkezés. Öt évvel később, augusztus 23-án, a Kárpátaljai Református Egyház családi csendesnapján Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke vágta át a nemzeti színű szalagot, megnyitva az intézmény új épületszárnyát. A nagyberegi líceum a magyar kormány és a Magyar Református Egyház, illetve külföldi testvéregyházak támogatásával újulhatott meg.

Amerre csak a szem ellát, gyönyörűen burjánzó, ápolt kert, mintha azt üzenné, minden az életről szól. Egy titka van - árulja el házigazdánk: szeretik a növényeket. Jaksa János nagydorogi gazda, a helyi református gyülekezet presbitere, nemcsak az üde zöld kertben kalauzol el, hanem bemutatja galambházának különleges lakóit is. Fekete Zsuzsa riportja.

Régi vágya teljesült a zempléni egyházmegyéhez tartozó ágcsernyői reformátusoknak, hiszen augusztus 10-én harangszentelésre került sor a gyülekezetben, s a második világháború óta – amikor eltűnt a gyülekezet kisharangja – újra két saját harang hívogatja a híveket a templomba. Az új harangot a Pohóczky család adományozta a gyülekezetnek, a faluból származó néhai Pohóczkyné Molnár Máriára és a gyülekezet egykori gondnokára Molnár Gézára emlékezve. Az ünnepi istentiszteletről, a harangszentelésről Tarr Ferdinánd helyi lelkipásztort Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte.

Tavaly szervezték meg először a vakációs bibliahetet a Kolozsvár-Újalsóváros-i (má néven pata utcai) gyülekezetben Tamás Tímea vallástanárnő ötleteként. Idén még nem került rá sor, ugyanis ezzel vezetik be a vallásórákat, így az iskolakezdés előtti héten tartják majd meg. Az idei tervekről illetve a tavalyi vakációs bibliahét élményeiről Vajda István Gellért beosztott lelkipásztorral, Tamás Tímea vallástanárnővel a tavalyi vakációs bibliahét főszervezőjével, valamint Gál Krisztinával, az idei főszervezővel beszélgetünk. Riporter: Mihály Noémi és Ballók Zsuzsa.(rádiónk gyakornoka).

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...