2014.08.30. Határtalan
Hétvégi összefoglalónkban újra szó lesz az ágcsernyői gyülekezet új, ajándékba kapott kisharangjának felszenteléséről, az ünnepi istentiszteletről.
Tartalmas, sokszínű és áldott alkalmat választottak, akik eljöttek Nagyberegre, a Kárpátaljai Református Egyház kiemelt programjára, s egyben a kárpátaljai magyarság legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvényére, a családi csendesnapra. Az érdeklődés idén sem hagyott alább, a résztvevők száma megközelítette a hatezer főt, és a rendezvény otthonául választott nyolcszáz éves község főterével, iskoláival és egyéb intézményeivel együtt alkalmas helyszínt biztosított úgy a hatezer fős központi előadásoknak, mint a két-háromszáz főt befogadó szemináriumoknak.
Az üzenet, amit a református egyház a családok minden generációjához igyekezett eljuttatni ezen a rendezvényen: Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A sokszor hangoztatott kálvini jelmondatot dr. Vladár Gábor, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora segített értelmezni. A családi csendesnap – minden kétséget kizáróan – idén tett szert a legnagyobb érdeklődésre. Hiszen olyan magas rangú vendégek tisztelték meg jelenlétükkel, mint Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és a kíséretében érkező kormánytagok. A miniszter a Nagyberegi Református Líceum új épületszárnyának átadásán is részt vett.
Gede Csongor református lelkipásztorral Szecsődi Árpád beszélget a Kolozsmonostori Református Egyházközség nyári programjairól. A Nagyberegi Református Líceum nehéz helyzetbe került, amikor 2009-ben a falu visszaigényelte az akkori lánykollégiumként és étkezdeként működő épületet. Még az év június 12-én lerakták az alapkövet, és elkezdődött egy sok nehézséget tartogató építkezés. Öt évvel később, augusztus 23-án, a Kárpátaljai Református Egyház családi csendesnapján Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője és Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke vágta át a nemzeti színű szalagot, megnyitva az intézmény új épületszárnyát. A nagyberegi líceum a magyar kormány és a Magyar Református Egyház, illetve külföldi testvéregyházak támogatásával újulhatott meg.
Régi vágya teljesült a zempléni egyházmegyéhez tartozó ágcsernyői reformátusoknak, hiszen augusztus 10-én harangszentelésre került sor a gyülekezetben, s a második világháború óta – amikor eltűnt a gyülekezet kisharangja – újra két saját harang hívogatja a híveket a templomba. Az új harangot a Pohóczky család adományozta a gyülekezetnek, a faluból származó néhai Pohóczkyné Molnár Máriára és a gyülekezet egykori gondnokára Molnár Gézára emlékezve. Az ünnepi istentiszteletről, a harangszentelésről Tarr Ferdinánd helyi lelkipásztort Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





