2014.08.31. Határtalan
Hétvégi összefoglalónkba ma a Határtalan elmúlt heti műsoraiból válogattunk.
Tavaly szervezték meg először a vakációs bibliahetet a Kolozsvár-Újalsóváros-i (má néven pata utcai) gyülekezetben Tamás Tímea vallástanárnő ötleteként. Idén még nem került rá sor, ugyanis ezzel vezetik be a vallásórákat, így az iskolakezdés előtti héten tartják majd meg. Az idei tervekről illetve a tavalyi vakációs bibliahét élményeiről Vajda István Gellért beosztott lelkipásztorral, Tamás Tímea vallástanárnővel a tavalyi vakációs bibliahét főszervezőjével, valamint Gál krisztinával, az idei főszervezővel beszélgetünk. Riporter: Mihály Noémi és Ballók Zsuzsa.(rádiónk gyakornoka).
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, kétnapos kárpátaljai tartózkodása során Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere részt vett a Kárpátaljai Református Egyházkerület családi csendesnapján és a Nagyberegi Református Líceum átadó ünnepségén. Ezt követően a miniszter és kísérete a Nagydobronyban tett látogatást. A nagydobronyi református líceum intézményvezetőivel folytatott beszélgetés után az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba vezetett útjuk, ahol az intézmény lakói rövid műsorral fogadták a magas rangú vendégeket, a minisztérium munkatársai pedig ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Nagydobronyban Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárát kérdeztük.
Nagyvárosi szórványok - kolozsvári helyzet címmel szerveztek a Kolozsvári Magyar Napok keretében beszélgetést Vetési László református, lelkipásztor, szórványkutató, szociográfus hasonló című tanulmánya alapján. Vetési Lászlónak a Korunk folyóirat júniusi számában megjelent értekezése elsősorban a nagyvárosi szórványkérdéseket taglalja, szót ejtve a magyar tulajdongyűrű elvesztéséről, a nyelvi kompetenciaszint romlásáról, de ugyanakkor a nagyvárosi közösségépítési technikákról is. A rendezvényt követően Vetési Lászlóval Mihály Noémi beszélgetett.
Korinek László pécsi jogászprofesszor 2011-ben hirdette meg a Magyarok kenyereprogramot, amelyhez azóta Magyarország minden megyéjéből és a határon túlra szakadt régiók mindegyikéből csatlakoztak felajánlók, akik évről évre búzával járulnak hozzá a program sikeréhez. A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezéshez az első évben 9 tonna, 2012-ben 20 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Idén a felajánlott mennyiség a kárpátaljai szervezetek, vállalkozók és magángazdák 5,3 tonnás felajánlásával együtt, már meghaladta a 175 tonnát. Kárpátalját idén az a megtiszteltetés érte, hogy az ugocsai Verbőc adhatja az augusztus 20-i magyarok kenyeréhez a kovászt, ráadásul az összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakóinak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





