2014.09.05. Határtalan
Mai műsorunkban a Magyar Református Szeretetszolgálat a tavalyi tanév végén meghirdetett és még mindig tartó Iskolatáska kampányáról számolunk be.
A Magyarország–Szlovákia–Ukrajna határon átnyúló együttműködési program keretében újulhat meg a Mezővári Református Templom. A román, gót és reneszánsz stílusjegyeket őrző műemléktemplom már-már kritikus állapotban volt, a javítás halaszthatatlanná vált. A felújítás során elsősorban a templom tetőszerkezete és a rajta lévő lemezek, a mennyezet, a templomhajó ácsszerkezete kerül felújításra. A Mezőváriban zajló munkálatokról Zán Fábián Sándor püspököt, a református gyülekezet lelkészét kérdeztük.
Már a tanév végén meghirdette Iskolatáska kampányát a Magyar Református Szeretetszolgálat. Országszerte 14 gyűjtőhelyen várják szeptember 5-ig a használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskákat, tanszereket, hogy azokkal nehéz körülmények között élő diákokat támogassák. A gyűjtés eredményéről Gilicze Rékát, a szeretetszolgálat szóvivőjét Tóth Éva kérdezte.
Regényes Kolozsvár címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Kolozsvár-történetek témakörben augusztus 20-án délután a New York Kávéházban. A beszélgetést Bányai Éva vezette, az asztaltársaságot pedig Tompa Andrea író, színházkritikus, egyetemi tanár, Demény Péter író, egyetemi tanár, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, Vallasek Júlia irodalomtörténész, egyetemi tanár, Balázs Imre József irodalomtörténész, író, egyetemi tanár és Láng Zsolt író, a Látó főszerkesztője alkotta. A beszélgetés rövid részlete csendül fel, amelyben Láng Zsolt, Balázs Imre József és Vallasek Júlia mesél. A szerkesztő Mihály Noémi.
Első tanévét kezdi meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában a szerencsi Rákóczi Zsigmond Két tannyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. A református templomban megtartott évnyitó istentiszteleten készült Bódisz Attila összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





