2014.09.06. Határtalan
Hétvégi összefoglalónkba ma a Határtalan elmúlt heti műsoraiból válogattunk.
Harmadik alkalommal szervezett bababörzét augusztus 27-én Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete és a Kezünkben a Jövő Alapítvány. Ezúttal a római katolikus templom udvara szolgált a vásár színhelyéül. A börzén használt, de jó állapotban lévő baba- és gyermekruhák, játékok, könyvek, lábbelik és egyéb kiegészítők közül válogathattak az érdeklődők. Bár Kárpátalján még új keletű az efféle vásár, a szervezők úgy gondolják, hogy hasznos lehet azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyorsan növő gyermekeiknek mindenből újat vegyenek. Birta Zoltán Kurmay Sándort, a Kezünkben a Jövő Alapítvány elnökét kérdezte.
Gondolták volna, hogy a híres budapesti Gundel étterem Kolozsvárról rendelte a vargabélest? És azt, hogy Ion Gheorghe Maurer, néhai miniszterelnök és az iráni shah látogatásakor is a Darvas-féle vargabélest követelte? Ezekről az édes-keser történetekről is olvashatunk Tatár Zoltán A vargabéles legendája című könyvében, amelyet augusztus 19.én mutatták be a Bocskay Házban. A könyvet Demény Péter méltatta, akinek a felesége egy adag vargabélest is elkészített a résztvevők nagy örömére. A könyvbemutatót követően Tatár Zoltánt faggattuk a könyv keletkezésének hátteréről. Riporter: Mihály Noémi
Egy perces néma csenddel kezdődött a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 2014–2015-ös tanévének megnyitója. A szeptember 1-jei rendezvényen így emlékeztek azokra a kárpátaljai katonákra, akik az antiterrorista harcok folyamán vesztették életüket. A különböző oktatási intézményből érkezett 70 elsős „bemutatkozása” a hagyományokhoz híven idén is a székely kapun való áthaladással kezdődött. Az ünnepséget az ukrán és magyar himnuszok elhangzását követően Szabó Árpád igazgató nyitotta meg beszédével.
A Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában augusztus 19-én megnyitották, Kolozsvár egyik emblematikus személyiségének, Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola bárónénak emlékkiállítását, a Bánffy Miklós év keretében. A példakép értékű Karola bárónéról Szebeni Zsuzsával, a kiállítás kurátorával beszélgetünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





