2014.09.12. Határtalan
A Határtalan mai műsorában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreket hallhatnak.
Biharugra egy évtizede még elöregedő, mezőgazdasági településnek számított. Mára, itt a Tiszántúl keleti szegletében is hasonló fejlesztéseket valósítottak meg, mint a Dunántúlon. Európai uniós forrásokat felhasználva sikerült újjáépíteni a község piacterét, megmentettek több műemlék jellegű épületet is. A község erőfeszítései mellett, a Körös-Maros Nemzeti Park és a biharugrai halastavakon meginduló gazdálkodás is erősítette a falut. Tennivaló persze még akad bőven. Ott van például a Tiszántúli Református Egyházkerület egyik legrégebbi, a Biharugrai Református Egyházközség temploma, amelynek alapjai az Árpád korra nyúlnak vissza, és amely jelentős felújításra szorul. Szabó Árpád Csaba, református lelkipásztort hallják.
A Budapest – Bamako ralit, már 2005 óta szervezik meg, érdekessége, hogy a verseny és túrázás mellett jótékony célokat is szolgál, a résztvevők ugyanis számtalan adományt juttatnak így el Afrika rászorulóinak. Az idei versenyből Erdély sem maradt ki, 7 barát különböző erdélyi városokból megalapította a Transilvania 4 Africa Team-et, és a helyi intézmények és magánszemélyek segítségével egy teherautónyi számítógépet, ruházati cikket és élelmiszert vittek Afrikába. Az 5. Kolozsvári Magyar Napok keretében szerda délután a Sapientia EMTE épületében egy részletet is megtekinthettünk az útjukról készülő dokumentumfilmből, illetve a csapat tagjai meséltek élményeikről, a kaland szépségeiről és nehézségeiről. A következő percekben az erdélyi csapat egyik tagjával, Deák Alberttel beszélgetünk.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete Nyárbúcsúztató nappal zárta a nyári szünidőt. A tanévkezdés előtt az egyesület Kárpátaljai Nagycsaládos Keresztény Központjába, Kovászóra várták az érdeklődőket. A szervezők így szerettek volna alkalmat teremteni a tagcsaládok számára a közös kikapcsolódásra, találkozásra, kézműves programokkal színesítve a napot. Egyúttal bemutatták a tagságnak a tavasz óta bérelt kovászói területet és az ott lévő megvásárolt épületegyüttest, ahol a közeljövőben a családok számára alkalmas szabadidő központot szeretnének létrehozni. Felvételünkön Török Dénes, a nagycsaládos egyesület elnöke mutatja be a területet.
Energetikai felújítások zajlanak a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Általános Iskolában. Mint rádiónknak Bán Csaba, az iskolát fenntartó ótemplomi gyülekezet lelkésze elmondta: energiatakarékos izzók, egy új kazán és napelem is kerül az iskolába egy pályázati lehetőségnek köszönhetően. Önerőből egy új emeletet is építenek a meglévő iskolaépületükre, mert évről évre egyre többen szeretnének a református általános iskolába járni. Az idei tanévet több mint 250 diákkal kezdték el. A részletekről Bán Csabával, a fenntartó gyülekezet lelkészével beszélgettünk. A riporter Hegedűs Márk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





