A Pátria rádió Világosság református műsorának szeptember 14-ei ajánlata
A Pátria rádióban szeptember 14-én a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája az ismeretlen ördögűző, illetve az ellenségkeresés. Szó lesz a bajánházai lelkészbeiktatásról, valamint beszélgetés hangzik el Buza Zsolttal, a teológiai tudományok friss doktorával és a missziológia, diakónia és szociális munka tanulmányi szakon végzettekkel.
A tanítványok megtiltották egy ismeretlennek, hogy Jézus nevében ördögöket űzzön ki, mivel nem tartozott hozzájuk. De ellenség az, aki nincs ellenünk? A témáról bővebben Demes Tibor hardicsai lelkipásztor szól a hallgatókhoz.
Augusztus végén iktatták be a bajánházai egyházközség élére Kondásné Béres Henriettát. A beszélgetésből kiderül az is, hogy miért csak tíz év elteltével került sor erre az eseményre.
A teológiai tudományok doktorai közé sorakozott be Buza Zsolt rozsnyói lelkipásztor is, aki a A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház történetét írta meg 1945-től egészen a rendszerváltásig. A doktori munkájának témájáról kérdezzük őt, valamint arról, hogy miért fontos a tudományos munkavégzés is egy lelkipásztor számára.
Kit miért vonz a missziológia, diakónia és szociális munka tanulmányi szak és mit lehet majd vele kezdeni ? Az idén négyen szereztek képesítést a Református Teológiai Karon. Közülük Števár Andrea és Gulyás Hajnalka mondja el, hogy miért jelentkeztek erre a szakra és mit adott nekik a három éves tanulmányi idő.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





