2014.09.14. Határtalan

A Bélyi Református Egyházközség templomának teljes külső felújításába kezdett ez éven, amely munkálatoknak az utolsó szakaszához, s így gyakorlatilag a templom teljes felújításának a végéhez érkezett. Hétvégi összeállításiunkban újra Kendi Csaba lelkipásztor beszél a felújításról és a kicsiny gyülekezet életéről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Elvi kérdés a nyelvi kérdés? – tette fel a kérdést Csata Zsombor a BBTE Magyar Szociológia Intézetének adjunktusa, csütörtök délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott előadásán. A kérdés elméleti hátterét világította meg, majd röviden kitért a kolozsvári magyar egyetemisták között végzett kutatás eredményeire is, amelyekről bővebben Talpas Botond, az Igen, tessék! Mozgalom elnöke beszélt. Az előadást követően Csata Zsomborral beszélgettünk. Riporter Mihály Noémi.

A „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány egyik fő tevékenysége a kárpátaljai tehetséges diákok megtalálása, felkarolása és segítése. Ennek érdekében Kárpátalja nyolc iskolájában működtet Tehetségpontot, ahol a tanév első félévében hétvégi oktatás keretében tartanak foglalkozásokat a tehetségesebb tanulóknak. A Géniuszpontokban tartandó képzések háttérmunkálatait a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács végzi, melynek feladata a foglalkozások, tanórák kidolgozása, a tantárgyak beosztása és koordinátorok kinevezése a tehetségpontok élére. A 2014-15-ös tanévről szeptember 5-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán üléseztek a tanács tagjai és a körzetek iskoláinak a vezetői. Az alapítvány a magyar kormánynak köszönhetően ötmillió forint értékű csomagot adott át azon iskoláknak, akik eddig otthont adtak a hétvégi alkalmaknak. Váradi Natáliát, a „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatóját, majd Szántó Editet, a bátyúi tehetségpont koordinátorát hallják. Riporter: Fábián Kata

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt az általa alapított Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ fennállásának 20. évfordulóján tartott ünnepségen, szeptember 6-án szombaton. Molnár Irma lelkészasszony nevéhez fűződik a zsoboki Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola központ, a farnasi Idősek otthona, a kolozsvári Aksza Utcagyermek és Missziós Ház létrejötte. Ugyanakkor új esélyt adott Zsoboknak, hiszen a malom, a pékség felépítésével újabb munkahelyek születtek. Az ünnepségről Mihály Noémi összeállítását hallják.

A nyár végének közeledtével sok gyülekezet igyekszik befejezni azon felújítási munkálatait, amelyeket ez évre tervezett elvégezni, amely munkálatok által épületei szebbé, ékesebbé válhatnak. Így van ez a felvidéki Zempléni Egyházmegyéhez tartozó bélyi gyülekezetben is, amely gyülekezet évekkel ezelőtt templomának teljes felújítását tűzte ki célul, s e felújítás utolsó nagy munkafázisaként idén a templom külső renoválásáig jutott, amit még az őszies időjárás beköszönte előtt szeretne elvégezni. A templomfelújításról felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István kérdezte a helyi lelkipásztort, Kendi Csabát.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...