2014.09.18. Határtalan

Az idén nyolcan végezték el sikeresen a Selye János Egyetem Református Teológiai Karon az alapfokú a missziológia, diakónia, szociális munka szak képzést. A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak arról, hogy milyen elképzelésből kezdték el tanulmányaikat és most milyen kilátásaik vannak a végzős hallgatóknak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Az idén nyolcan végezték el sikeresen a Selye János Egyetem Református Teológiai Karon az alapfokú a missziológia, diakónia, szociális munka szak képzést. Hogy milyen elképzelésből kezdték el tanulmányaikat és most milyen kilátásaik vannak, erről beszélget felvidéki munkatársunk Iski Ibolya Števár Andreával és Gulyás Hajnalkával.

Régi álom vált valóra a cserkeszőlői református gyülekezetben. Az 1997-ben épült templomukból hiányzott a harang, amit most sikerült megvásárolniuk. A bronzból készült harangot  ideiglenesen egy fém állványon a templomban helyezték el, a  következő lépés az lenne, hogy szeretnének egy haranglábat építtetni. Muzsik Ferenc lelkipásztorral Tóth Éva beszélgetett.

Éjszaki Károly életéről, munkásságáról hallhattak az érdeklődök péntek délelőtt a New York Kávéházban, akiről Gaal György irodalomtörténész beszélt. Éjszaki Károly az erdélyi vasút egyik kiépítője, Sztána üdülő megalapítója, számos sikeres irodalmi darab szerzője. Mérnöki és jogi tanulmányokat végzett, majd íróként és irodalomszervezőként is tevékenykedett. A magyarországi Bakonyrédén született, majd Kolozsvárra költözött, ahol az Erdélyi Irodalmi Társaság egyik megteremtője, később tiszteletbeli tagja lett. Gaal Györggyel, Éjszaki Károly nemrégiben megjelent Toll és körző című kötetének szerkesztőjével Mihály Noémi beszélget.

Először rendezték meg szeptember 13-án a Komjáthy Benedek Ifjúsági Napot a királyházai Nyalábvár lábánál épült kápolnánál. 1532-ben Komjáthy fordította le elsőként Pál apostol leveleit magyar nyelvre. Az ifjúsági napot a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet mellett a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Királyházai Alapszervezete rendezte. A helyszínről jelentkezik tudósítónk.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...