2014.09.23. Határtalan
A Határtalan mai adásában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai reformátusok életéből hallhatnak híreket.
Következő témánk a református egyház konfirmációi gyakorlatának kihívásaival foglalkozik. Az augusztus végén Balatonszárszón megtartott Konfi+ konferencián arról volt szó, hogyan lehet a fiatal felnőtteket integrálni, befogadni a gyülekezetekbe. Fekete Ágnes összeállítása Siba Balázs, a találkozó megálmodója, Lovas András, református lelkész; Szontágh Szabolcs, a MRE Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője és Püski Dániel, református lelkész szólalnak meg.
Külhoni Magyarságért Díjjal ismerték el az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány munkáját, amely „az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik". Ez alkalomból Hegedűs Lajossal, a Diakónia Keresztény Alapítvány országos koordinátorával beszélgettünk a szervezet munkájáról, szolgálatáról.
Hosszabb előkészítés után 2013 októberében elindulhatott Kárpátalján az EMO - Evangéliumot Minden Otthonba - munka. A Kárpátaljai Református Egyházkerület közreműködésével, helyi szervezéssel és irányítással, magyar és nemzetközi segítséggel, helyi önkéntesekkel indult el a szolgálat. Az első akció Mezőváriban volt október 19-20-án. November 1-jén pedig munkába állt az ottani területi koordinátor: Szabó Zoltán. Fábián Kata interjúját hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





