2014.09.30. Határtalan

A Határtalan mai műsorában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreinket hallhatják.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Forró Éva az eltelt évek alatt meggyőzte a református gyülekezetet, hogy fiatal nő létére alkalmas a „pásztor” szerepére. A vasárnap délutáni hálaadó istentiszteleten átvehette a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. Igét hirdetett dr. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Elsőként vele beszélgetett Zsoldos Barnabás.

Az IDEA Könyvtér, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság közös szervezésében mutatták be a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épületében dr. Varga Norbert A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe című könyvét. Ami az Exit Kiadó és a Marczibányi Téri Művelődési Központ közös gondozásában jelent meg. A szerző jelenlétében a könyvet  dr. Buzogány Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet professzora és Dávid István egyetemi lelkész méltatta, illetve Lászlóffy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke. A könyvbemutató után Deák Anita kérdezte az írót.

Negyedik alakalommal tartottak perec napot a magyar-ukrán határ közelében található Asztélyban. Egykor szinte minden asztélyi család foglalkozott perecsütéssel, sokuk számára ez volt az egyetlen megélhetés. Ünnepekkor, vagy ha magas rangú vendéget vártak, az úton fakaput állítottak és pereccel díszítették fel. Az idősebbek úgy emlékeznek, hogy maga Horthy Miklós kormányzó is áthaladt a pereckapu alatt.  Az asztélyi perecnapon Birta Zoltán járt. Elsőként Nagy Anikó polgármestert kérdezte.

Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református Egyházkerület püspökének igehirdetésével kezdődött el a kunhegyesi SILOÁM Konferencia és Gyógyászati Központ létrehozásának ünnepélyes alapkőletétele. A csaknem 7 településen, és összesen 13 helyszínen megvalósuló nagyszabású „Tisza-tavi templomok útján” elnevezésű, összesen csaknem félmilliárd forintos uniós és állami támogatással megvalósuló nagyprojektnek egyik pontja Kunhegyes, ahol közvetlen a városi strand mellet elterülő volt munkásőr bázison faházakat és egyéb kiszolgáló létesítményeket adtak át. Az újabb, 400 millió ft-os nyertes pályázat által, az állam támogatásával további teljes, rehabilitációs munkálatok kezdődnek el. Hegmanné Nemes Sára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára tartott beszédet az egybegyűlteknek. Nemesszeghy Dániel összeállítását hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...