2014.10.03. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Export az Európai Unióba címmel rendeztek konferenciát Ungváron szeptember 18–20. között. Az esemény ünnepélyes megnyitójára a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban került sor. A fórum több mint 150 résztvevőt gyűjtött egybe Ukrajnából, illetve az Európai Unió tagországai közül Csehországból, Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Olaszországból és Németországból. Önálló standja volt a Magyar–Ukrán Kereskedelmi és Iparkamarának, 30 magyarországi vállalkozás küldöttei jöttek el Ungvárra. Birta Zoltán Dr. Kota Györgyöt, a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető-igazgatóját és Dr. Szentpéteri Bertalant, a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara elnökét kérdezte.
Teljes felújításra szorul a hódmezővásárhelyi Református Újtemplom tetőszerkezete. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 16 milliót, az egyházkerület 6 millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz, de ez csak a tető hátsó részének kijavítására elég. A beruházás várhatóan november közepére fejeződik be. A részletekről Major Zoltánné református lelkészt kérdeztük.
14. alkalommal szervezik meg október 2-5. között a Filmtettfesztet, azaz a Magyar Filmnapokat. Az idei évben különösen bő felhozatalból válogathatnak a fesztiválozók, akik már 10 városban élvezhetik a filmeket. A részletekről Buzogány Klárával, a Filmtett főszerkesztőjével Deák Anita beszélget.
A debreceni Füredi úti református missziói templom egy lakótelep közepén áll, sok fiatal pár, kisgyermekes család él itt. Néhány éve indították el a zenebölcsődét, amelyen már néhány hónapos babákkal részt vehetnek az anyukák. Ezeknek az összejöveteleknek egyre nagyobb a népszerűsége, hiszen szülők, gyerekek együtt tanulják a gyermek-és népdalokat, de még a komolyzenét is. Szűcs Anikóval, a zenebölcsőde vezetőjével Papp Beatrix beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





