2014.10.04. Határtalan

Hétvégi összefoglalónkban a határtalan eheti műsorainak híreiből válogathat.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Augusztus 23-án Rákóczi szőnyege szövődött Kolozsvár főterén a Diakónia Keresztyén Alapítvány kezdeményezésére. A gyógyíthatatlan betegek ápolását lehetett támogatni a cserepes virág megvásárlásával, ugyanakkor az alapítvány a gyógyíthatatlan betegekre kívánta irányítani a figyelmet. A kezdeményezésről Sárosi Arthúrral, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatójával beszélgettünk. A riporter Mihály Noémi.

Romániai és kárpátaljai magyar szakemberek közreműködésével indult útjára idén februárban a Fejlesztés a hagyományos játékokon keresztül c. európai uniós projekt. Az uniós pályázat főpályázója Romániában Szatmárnémeti, kárpátaljai partnere pedig Mezővári. A program célja az ún. MindLab – magyarosítva: elmejáték – módszer meghonosítása a helyi óvodapedagógiában. Kárpátalján egy magyar és egy roma csoportban fogják bevezetni az új elméletet, amely, ha a hozzá fűzött remények valóra válnak, jelentősen fejlesztheti az abban résztvevő gyerekek képességeit. A projektet Filep Éva, a Kárpátalja Völgyeiben és Hegyein Falusi Zöld Turizmus és Agroturizmus Fejlesztéséért Civil Szervezet elnöke, valamint Ghit Leontina és Orosz Zsolt, a projekt romániai, illetve kárpátaljai menedzsere mutatják be.

Az IDEA Könyvtér, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság közös szervezésében mutatták be a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épületében dr. Varga Norbert A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe című könyvét. Ami az Exit Kiadó és a Marczibányi Téri Művelődési Központ közös gondozásában jelent meg. A szerző jelenlétében a könyvet  dr. Buzogány Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet professzora és Dávid István egyetemi lelkész méltatta, illetve Lászlóffy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke. A könyvbemutató után Deák Anita kérdezte az írót.

Negyedik alakalommal tartottak perec napot a magyar-ukrán határ közelében található Asztélyban. Egykor szinte minden asztélyi család foglalkozott perecsütéssel, sokuk számára ez volt az egyetlen megélhetés. Ünnepekkor, vagy ha magas rangú vendéget vártak, az úton fakaput állítottak és pereccel díszítették fel. Az idősebbek úgy emlékeznek, hogy maga Horthy Miklós kormányzó is áthaladt a pereckapu alatt.  Az asztélyi perecnapon Birta Zoltán járt. Elsőként Nagy Anikó polgármestert kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...