2014.10.10. Határtalan
A Határtalan mai adásában az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából hallhatnak beszélgetést Kun Ferenc történésszel.
Október 6-nemzetünk gyásznapja. Oly sokat hallottunk, tanultunk már az aradi tizenhármakról. S még mindig keveset tudunk. Például, hogy hány református volt köztük, ki volt a református lelkész, aki a protestáns halálraítélteket a siralomházból a vesztőhelyre kísérte, stb. Erről és más kérdésekről is hallhatunk Kun Ferencz történésztől, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli alelnökétől, akivel felvidéki munkatársunk, Ambrus Erika beszélgetett Nagyölveden, az előadása után.
Megalakulásának 18. évfordulóját ünnepli idén az Arany János nevét viselő beregdédai nyugdíjasklub, mely az elsők között jött létre vidékünkön. A civil szervezet tagjainak aktivitására jellemző, hogy évente 12-15 meghívásnak tesznek eleget, s ők maguk is gyakran fogadják a más településeken élő sorstársaikat. Határon innen és azon túl. A beregdédaiak a napokban tartották meg immár tizenhetedik nemzetközi nyugdíjas-találkozójukat, melyre a beregszászi és a jánosi nyugdíjasklubok tagjain kívül eljöttek Tákos, Tornyospálca, Aranyosapáti, Ilk, Beregsurány nyugdíjas-szervezetének küldöttei.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatták fel október 3-án a Kolozsvári Református Kollégium új épületét, amelyben a kollégium által működtetett szakosztályok kapnak helyet. Az avató ünnepségre a Kálvin utca 1. szám alatt található épület udvarán került sor. Magyarország miniszterelnöke az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezett Kolozsvárra, ugyanis Magyarország kormánya 620 000 euróval támogatta az iskola épületének helyreállítását és felszerelését. Orbán Viktornak az avató ünnepségen elmondott beszédét hallgatjuk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





