2014.10.13. Határtalan
A Határtalan mai műsorában a Ipolysági Reformtus Egyházközség új gyülekezeti központjának felszenteléséről számolunk be.
Thaiföldön is képviseltette magát a hazai Református egyház és Debrecen a Fiatalok Krisztusért Nemzetközi Szervezetének nagygyűlésén. Az Egyesült Államokban megalakult nemzetközi szervezet fontos célja, hogy a fiatalokat segítsék, kezdetben ifjúsági klubokat hoztak létre. Hazánkban 1990-ben kezdte meg működését a szervezet, amelynek jelenleg csaknem 80 önkéntese van. Iszlai Endre, a debreceni református egyházmegye Missziói lelkésze osztotta meg velünk tapasztalatait. A riporter Nemesszeghy Dániel.
2014. szeptember 28-án ünnepi istentisztelet keretében szentelték fel Ipolyságon a református egyházközség új gyülekezeti központját, amely magába foglalja a templomot és a lelkészlakot is. A kevés kezdő anyagi tőkével rendelkező gyülekezet hat év elteltével mégis meg tudta valósítania az 1990-es éve elejétől dédelgetett álmát köszönhetően a hívek adakozásának és a külső támogatásoknak is. az eseményről készült felvidéki munkatársunk Ambrus Erika összeállítása.
Valovits László festő és grafikus kiállítása nyílt meg október 8-án szerda délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyímesi Éva termében Erdélyben. A nagy érdeklősre számot tartó eseményen Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Teodor Botis festőművész, egyetemi oktató szólalt fel. A tárlatot Németh Júlia műkritikus és Mircea Alexandru Birţ orvosprofesszor méltatta. Valovits Lászlóval a tárlat megnyitóját követően beszélgettünk. Riporter: Mihály Noémi. A kiállítás október 31-ig, munkanapokon 10 és 16 óra között látogatható.
Kibővült a zsibriki drogterápiás intézet. A 61 millió forintos beruházás célja az volt, hogy a megszűnjön a várólista, korábban ugyanis a jelentkezőknek több hónapot kellett várniuk az elhelyezésre. A Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítványt által működő intézmény az egész ország területéről érkező szenvedélybetegeknek nyújt rehabilitációs, azt követően pedig támogatott lakhatási szolgáltatást – mondta Szabó Judit, az alapítvány kuratóriumi elnöke, akivel Tóth Éva beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





