2014.10.14. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreket közvetítünk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Romatemplomot avatott a metodista egyház Alsózsolcán. A település szélén, a romatelep mellett felállított templom a cigány és nem cigány emberek közötti békesség erősítését is szeretné szolgálni. A meghívott vendégek között jelen volt, és beszédet mondott Csomós József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke is. Sike Gábor összeállítását hallják. A templom elkészülte természetesen nagy öröm az egyház, és nagy öröm a helyiek számára is. Lakatos Lilla, a gyülekezet lelkésze. A templomszentelésen részt vett Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense is, aki szintén nagyon örült az egyház új templomának. Az ünnepi istentiszteleten Patrick Streiff, a Metodista Egyház Közép- és Dél-európai Centrál-konferenciájának püspöke hirdetett igét.

A Küküllői Református Egyházmegyéhez tartozó Erdőszentgyörgyön járt az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága. A nap folyamán a bizottság találkozott a nőszövetséggel, presbiterekkel, konfirmandusokkal, ifjakkal és vallásórásokkal. A vizitáció lejárta után Biró Istvánnal, a Küküllői Református Egyházmegye esperesével Kiss Gábor munkatársunk beszélgetett. 

Október 3. és 12. között Borzsován tartották meg az első Kárpátaljai Kőszobrász Tábort. A kezdeményezés a Pro Arte Munkács társadalmi civil szervezet elnökétől, Matl Péter munkácsi szobrászművésztől indult. A meghívására érkezett három szobrászművész – Ifj. Hidi Endre, Sánta János Botond és Gúgyela Tomás tíz nap alatt készítette el alkotását, megelevenítve Borzsova vármegye egy-egy legendáját.

Jármiban pályázati pénzből és adakozásból biztosították a templom felújítását. A hétvégén Hála adó Istentiszteleten ünnepelték a nem mindennapi eseményt. Érdekessége és megható jelensége volt az eseménynek, hogy Koós Csaba lelkipásztor palástos köszöntői között ott volt az édesapja és két testvére is.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...