2014.10.17. Határtalan
A Határtalan mai műsorban beszélgetést hallhatnak a egyházmegyében található nagykeszi gyülekezetről.
Nagykeszi a Csallóközben, Komáromtól 22 kilométerre, nyugati irányban fekszik. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 990 lakosa van, ebből 335-en vallották magukat reformátusnak. Az egyházközség névjegyzékében 101 személy szerepel – azoké, akik adományukkal hozzájárulnak az egyház fenntartásához. Hogy miért van ez igy és hol vannak a többiek? A gyülekezet lelkipásztora 13 éve Szabó Sarolta. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett vele.
Mátraházán találkoztak a református egyházmegyei missziói előadók. A helyszínen Szabó Pál kollégánk készített összeállítást. Elsőként Dani Eszter, a református Zsinati Missziói Iroda vezetője az évente megrendezett találkozó jelentőségéről beszélt rádiónknak. Bodnár Máté, a nyírségi Besenyőd, Levelek és Magy településeinek református lelkipásztora a kis közösségekben végzett gyülekezetépítés kihívásairól beszélt előadásában.
Lezajlott a tisztújítás a Kárpátaljai Református Egyházban. Nehéz időben kellett választania a református közösségeknek felelős elöljárókat. Ukrajnában háború zajlik, ami szegénységet, inflációt, kétségbeesettséget, félelmet hozott a kárpátaljai magyar falvakba is. Az egyház eddig is a magyarság megtartó vára kellett legyen. Sok társadalmi és közösségmegtartó feladatot vállalt magára. Mindehhez a továbbiakban is erőre, hitre van szükség. A Kárpátaljai Református Egyházban négyéves választási ciklust ír elő az egyháztörvény. Az a tisztségviselő indulhat a választásokon, aki a jelölőgyűlésen legalább a jelölések 30%-át megszerzi. Ezek idén azt tükrözik, hogy az egyháztest nem csalódott korábbi vezetőiben. Hiszen sok tisztségre csak egy jelölt kapott megfelelő támogatást. Zán Fábián Sándor újonnan megválasztott püspökkel beszélgetünk.
Hazaérkezett hagyományos őszi kirándulásáról, most Salzburgból a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet. Évek óta több hasonló gyülekezettel együtt látogatnak el a környező országokba, ahol az áhítatok mellett a városok nevezetességeit, érdekességeit nézik meg. Az idén kb. 80 diák vett részt az úton, amelynek a legfontosabb célja a kapcsolatok építése, illetve az új fiatalok bekapcsolása a gyülekezetekbe. Most a kirándulásokról, az Egyetemi gyülekezetről hallhatják Papp Beatrix összeállítását.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





