2014.10.21. Határtalan
A Határtalan mai műsorában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreket gyűjtöttünk össze.
1944 június másodikán, angol-amerikai légitámadás során megsemmisült Debrecenben az Ispotályi templom, amely ezután nem épült újjá. A szakrális hely nélkül maradt gyülekezetet később a Kistemplom fogadta be és a mai napig együtt működik itt a két közösség, Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség néven. A 70 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezünk a következő percekben.
2014. október 8-án, szerdán, 18 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban az Írisz Ház a négy év Outsider Art pályázat legjobb darabjaiból álló különleges gyűjteményét, illetve erre az alkalomra meghívott Budapest Art Brut Galériakollekcióját és Forró Ágnes képzőművész, művészetterapeuta csoportjának munkáit mutatta be a kolozsvári közönségnek.
A kiállítást Makkai Péter református lelkész, az Írisz Ház igazgatója, valamint Forró Ágnes méltatta. Közreműködött Cseh Katalin, költő, valamint Dénes Gitta Réka és Szögedi Zoltán a kolozsvári Látássérültek és Gyengénlátók Líceumának diákja. A megnyitó után Makkai Péterrel Deák Anita beszélgetett.
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Nagydobrony községe még október elején kétnapos rendezvénysorozatot szervezett. A fórum előadói elsősorban arra törekedtek, hogy bemutassák: hogyan élték meg a háborús eseményeket az egyszerű emberek, s miből merítettek erőt a nehézségek elviseléséhez. A megemlékezésről már korábban tudósítottunk. Ami akkor nem fért be összeállításunkba: miként él a nagy háború a helybeliek emlékezetében? Kovács Elemér Varga Sándort, a Nagydobronyi Középiskola történelemtanárát kérdezte.
Az autószereléshez és vezetéshez kapcsolódó ismeretek alapos tudására és komoly gyakorlatra volt szükség ahhoz, hogy valaki sikerrel szerepeljen a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola által szervezett versenyen. Az eseményen 10 csapat vett részt, a szervező intézmény diákjai mellett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanulói, valamint a királyhelmeci testvériskola fiataljai is részt vettek a megmérettetésen. Az esemény részleteiről Fedor Mátyást A Vay Miklós Református Szakképző Iskola igazgatóhelyettesét Almási Beatrix kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





