2014.11.05. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorának mai adásában magyarországi és erdélyi híreket hallhatnak.
A református közösség tagjai mindig is erőt merítettek abból a lelkiségből, amit a hit megtartó ereje és összetartó energiája táplál a keresztyén emberekben – jelentette ki Áder János a szatmárcsekei református templom felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten pénteken a szatmári községben. A köztársasági elnök hangsúlyozta, ez az alkotó és megtartó erő munkált akkor is az itt élőkben, amikor ennek a templomnak a sorsa vagy megújítása volt a tét. Sokak erőfeszítésének köszönhető, hogy ez a templom ismét méltó otthona lehet a hitéletnek, és méltó helyszíne az évről-évre megrendezett Kölcsey-emlékünnepeknek is – mondta Áder János. Az ünnepi alkalomról Zsoldos Barna összeállítását hallják.
Október 31-e a reformáció ünnepnapja annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A 95 tétel kiszögezésének 150. évfordulóján, 1667-ben a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács rendelte el, hogy ezt a napot, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék. Magyarországon is nagy hagyománya van a nap megünneplésének, a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon. A mátészalkai eseményekről Zsoldos Barnabás készített összefoglalót.
Darius öröksége címmel tartott útibeszámolót csütörtök este Pikulski Anna, aki 20 évvel ezelőtt került el Kolozsvárról. A Györkös Mányi Albert Emlékház adott otthont a beszámolónak, amelyben Pikulski Anna az egykori Perzsa Birodalomban tett látogatásáról mesélt. A szenvedélyes utazó bemutatta azt a praktikus, mozgó hotelt is, amelyet tulajdonképpen maguk után húztak utjuk során. Pikulski Anna negyedszerre osztotta meg utazási élményeit Kolozsváron. A riporter: Mihály Noémi.
Harmadik évadát nyitotta meg szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című beszélgetősorozata, amelynek meghívottja a kárpátaljai származású Füzesi Magda újságíró, költő. Laczkó Vass Róbert, a beszélgetősorozat házigazdája mutatta be Füzesi Magdát. Mihály Noémi összeállítása következik.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





