2014.11.14. Határtalan

Az egyre növekvő tanulói létszám miatt új tantermekkel bővült az alistáli Református Egyházi Alapiskola. A Határtalan mai műsorában Édes Enikő, az iskola igazgatója nyilatkozik.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Horváth Anna a kárpátaljai képzőművészet máig egyik legjelentősebb alakja. Élete és neve összekapcsolódott Beregszásszal, hisz a mai napig ő az egyik legismertebb művésze a városnak. Nem véletlen hát, hogy születésének 90. évfordulóján, november 5-én, több rendezvényt is tartottak Beregszászban.  A 6. sz. általános iskolában, ahol sok éven át tanított a Horváth Anna, emlékkonferenciát szenteltek munkásságának. Emellett megnyitották a festményeit és szobrait felsorakoztató kiállítást, mely december 15-ig látható a tanintézményben. A városi temetőben virágokat és koszorúkat helyeztek el az emlékezők Horváth Anna felújított síremlékénél, melyet Matl Péter kárpátaljai szobrász készített márványból. A következő összeállításban elsőként a 6-os számú általános iskolában File Klára igazgatónőt kérdezi Birta Zoltán, majd a temetőben Matl Péter szobrászművésszel, illetve Finta Éva Kárpátaljáról elszármazott költőnővel idézik meg Horváth Anna emlékét.

Csizmadia Tibor református lelkipásztor már több éve szolgál Körösszegapátiban. A kis Hajdú-Bihar megyei település gyülekezete megszerette, elfogadta a fiatal lelkészt, akit most vasárnap ünnepi istentisztelet keretében hivatalosan is beiktattak tisztségébe. Az alkalmon Bölcskei Gusztáv püspök hirdetett igét. Oláh Ilona helyszíni beszámolója következik.

Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát október 19-én az alistáli templomban, abból az alkalomból, hogy az idén új  tantermekkel bővült az egyházközséghez tartozó Református Egyházi Alapiskola. Hogy miért került erre sor, arról Édes Enikő igazgatót felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya kérdezte.

A következő beszélgetésben a budapesti Salétrom utcai református gyülekezet új missziós központját látogatjuk meg. A nyolcadik kerületi Magdolna negyedben kialakított missziós központ neve: Te+én. Fekete Ágnes riportjában gyerekeket, Lakó István lelkészt és Deme Krisztina hitoktatót hallhatják. Elsőként Koloncsics László gyülekezeti munkatárs beszél.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...