2014.11.29. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra meghallgathatják a Kiss Beátával, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium tanárával készített beszélgetést.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a beregszászi magyar főiskolán szervezett Nemzetközi Tudományos Konferenciát a málenykij robot 70. évfordulója emlékére. A fórumon a korszak felvidéki, délvidéki, illetve magyarországi kutatói is beszámoltak munkáikról. Kevesen tudják például, hogy a jelenlegi Szlovákia területéről ugyanúgy elhurcolták a magyar, illetve német nemzetiségű férfi lakosságot.
Köteles László helytörténészt, a Csemadok alelnökét, Fábián Kata kérdezte. Délvidéken titóék ideológiai alapon irtották a magyarokat. Csorba Béla temerini költőt, néprajzkutatót hallják. A konferencián debütált az a kiadvány, amely a málenykij robot kárpátaljai emlékműveit is felsorakoztatja. Erről és a helyi kutatásokról a főiskola tanára, Molnár D. Erzsébet számolt be rádiónknak. Vonjuk le a következtetéseket, és adjon számunkra erőt elődeink kitartása, szülőföldhöz való ragaszkodása - ezt már Brenzovics László parlamenti képviselő, KMKSZ-elnök mondta a rendezvény megnyitóján. Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnökét arról is megkérdeztük, hogy közeledhet-e a látszólag kibékíthetetlen két kárpátaljai magyar szervezet - nevezetesen a KMKSZ és az UMDSZ – álláspontja, hiszen a konferencián mindkét fél képviselhette magát.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház immár 4. alkalommal szervezi meg az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált. A negyedik kiadás választott témája A test történetei és november 26. és december 7-e között zajlik. A Kaszinó Városi Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón a fesztivál részleteit Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója ismertette, Horváth Anna, alpolgármester és Kovács Kinga, a fesztivál programkoordinátora társaságában. Rádiónknak Kovács Kinga mesélt az Interferenciák idei programjáról és tematikájáról.
A Komáromi Református Egyházmegyében 2014. október 30-án megrendezett konfirmandustalálkozón bemutatkozott a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium. Előadást tartott a gimnázium egyik tanára Kiss Beáta „Keresztyén ifjúság jövőképe a 21. században” címmel. Az előadást követően felvidéki önkéntes munkatársunk Sasák Attila beszélgetett vele.
Nemrégiben jelent meg Skultéty Csaba újságíró Vannak vidékek, féltett kishazák - Az én Ung megyei Nagykaposom című könyve. Az 1920-ban született, a Szabad Európa Rádiónál évtizedekig dolgozó újságíró november 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is bemutatta könyvét.
A könyvbemutató után válaszolt kérdéseinkre.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





