2014.12.02. Határtalan
A Határtalan mai műsorában kárpátaljai, magyarországi és erdélyi híreket hallhatnak.
Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató volt a vendége a bereg megyei missziói bizottság szervezésében hagyományosan megtartott keresztyén pedagógus konferenciának.
Az előadó bemutatta, milyen intenzív hormonális-érzelmi változásokon megy át a kamasz, aki először mindenben összezavarodik, minden kapcsolatát elvágja, aztán újra felfedezi a világot, és lassan mindent meghódít, amire szüksége van.
Öt református lelkészt szenteltek fel szombaton a miskolci deszkatemplomban. A Tiszáninneni Református Egyházkerület elnöksége, és az egyházmegyék esperesei áldást kértek a lelkipásztorokra, akik ünnepélyesen felesküdtek szolgálatukra, és okleveleiket is átvehették. A felszentelt lelkészekkel Kojsza Péter beszélgetett.
A Interferenciák Nemzetközi Színházi fesztivál keretében nyílt meg A test történetei című kiállítás, amelynek anyagát Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója válogatta a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből. A kiállítás megnyitóján a tárlatot Călin Stegerean (ejtsd: K ʌ·lin /Kölin Sztédzsérán), a Szépművészeti Múzeum leköszönő igazgatója is méltatta, aki elmondta, hogy Tompa Gábornak a 14000 darabot számláló gyűjteményből kellett válogatnia. A test történetei című kiállítás megnyitóján beszélgettünk Tompa Gáborral, aki elsőként a kiállítás anyagának összeállításáról mesélt.. Szerkesztő: Mihály Noémi.
Még lehet jelentkezni a gyülekezeti akadálymentesítési programra. A Magyarországi Református Egyház és a HEKS svájci segélyszervezet között létrejött megállapodás értelmében a szervezet támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat gyülekezeti akadálymentesítésben végzett munkáját. 2016-ig 30 gyülekezetben indulhat el az érzékenyítés és akadálymentesítés a program keretében. Olyan gyülekezetek jelentkezését várják, amelyek készek arra, hogy megtalálják környezetükben a fogyatékos testvéreket, és nyitottá váljanak feléjük, bevonják őket a gyülekezeti életbe. A részletekről Vad Lilla programvezetőt Tóth Éva kérdezte.Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





