2014.12.04. Határtalan
A Kövecses-Naprágyi Református Társult Anyaegyházközség és a hozzá tartozó sajórecskei és sajószentkirályi leányegyházközségekben 46 év után került sor ismét lelkészbeiktatásra. Mai műsorunkban Rákos Lóránt megválasztott lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést.
Nagy József rendezésében mutatták be az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében a Wilhelm-dalok című előadást, amely Tolnai ottó ugyanezen név alatt megjelent verseskötetének darabjaiból merítkezik. Nagy József a szerbiai Jel Színház alapító-igazgatója. A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József "Szkipe", világhírű táncművész és koreográfus. 1986-ban alapította meg Párizsban a ma már világhírű Jel Színházat, 1987-ben mutatta be első önálló rendezését a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését. Előadásai a játék, a tánc és a színház határvonalán mozognak. 1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ vezetője, melyet méltán tartanak a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbjának. A belgrádi, hamburgi, moszkvai Arany Maszk és UNICEF-nagydíjak után Nagy József 2001-ben elnyerte a legrangosabb európai színházi-díjat, az Európai Színházak Szövetségének Taormina nevű Európa-nagydíját. Nagy József rendezővel Moni Anita, rádiónk gyakornoka beszélget.
Az éhező gyermekek állnak a Magyar Református Szeretetszolgálat idei adventi kampányának a középpontjában. Szeretné minél többek figyelmét felhívni arra, hogy mára 10 és 30 ezer közé tehető azon magyar kisdedek száma, akik nem jutnak minden nap élelemhez, és számuk sajnos évről évre nő. 2009-ben minden harmadik Magyarországon élő gyermek élt szegénységben, míg 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása. Balogh Barnabást, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatóját Buzás Bori kérdezte.
Rákos Lóránt 2009-től szolgált helyettes lelkészként előbb a naprágyi anyaegyházközségben, majd később, 2011-től a kövecsesi anya-, valamint a sajórecskei és a sajószentkirályi leányegyházközségben. A négy egyházközség 2013 őszén döntött úgy, hogy meghívja Rákos Lórántot lelkipásztorául. A megválasztás folyamatát zárta le az október 12-én megtartott beiktatási istentisztelet, amely 46 év után – ekkor volt utoljára beiktatás az egyházközségekben – mind a négy gyülekezet tagjaiban felemelő ünnepi érzéseket váltott ki. Erről az eseményről beszélget Rákos Lóránt lelkipásztorral felvidéki munkatársunk Iski Ibolya.
Advent első vasárnapján tartotta meg a jánosi református gyülekezet első családi csendesnapját. Az alkalom nem titkolt célja az volt, hogy olyan embereket is elérjen a gyülekezet, akik egy hétköznapi istentiszteletre nem biztos, hogy elmennének. Pocsai Vincét, az egyházközség lelkészét Harsányi Andrea kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





