2014.12.09. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorának mai adásában kárpátaljai, magyarországi, és erdélyi híreket közvetítünk.
November 6-án van a gyerekek nagy napja, amikor a Mikulás-várás izgalmában égnek. A szokás kialakulásával már foglalkoztunk, és Szent Miklós történetét is sokan ismerhetik már. A kérdésünk ezúttal az volt, hogy a keresztény szülők hogyan viszonyuljanak a hagyományos Mikulás napi ajándékozáshoz. A következő percekben egy alternatívát hallanak Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatótól.
Szegeden és Hódmezővásárhelyen van gyűjtőpontja a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi karácsonya akciójának. A rászoruló gyermekeknek szánt cipős dobozokba könyvet, édességet, sálat, kesztyűt és sapkát is várnak. Mint rádiónknak Gilicze Réka, a református szeretetszolgálat szóvivője elmondta: a felajánlott ajándékok felét helyben osztják majd szét a lelkészek koordinálásával, a többi csomagból pedig határon túlra, például Kárpátaljára is kerülnek majd. Szegeden december 18-ig, a Kálvin téri gyülekezetben, a Református Palotában lehet leadni a felajánlott ajándékokat. Hegedüs Márk összeállítása következik.
Izgalmas mozgásszínházi előadással érkezett Nagy József az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, amelyet december 1-jén mutattak be Kolozsváron. Nagy József világhírű táncművész és koreográfus a szerbiai Magyarkanizsán született. 1986-ban alapította meg Párizsban a ma már világhírű Jel Színházat, 1987-ben mutatta be első önálló rendezését a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését. Előadásai a játék, a tánc és a színház határvonalán mozognak. 1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ vezetője, melyet méltán tartanak a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbjának. Nagy József rendező koreográfussal Mihály Noémi beszélget.
A magyarországi Családháló és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete családháló mozgalmat indított el, melynek lényege az, hogy a kárpátaljai, illetve magyarországi családok között személyes kapcsolatok épüljenek ki. Az effajta személyes kötelékek, a szervezők szerint, nemcsak a határon túli magyarság megmaradását segítenék, hanem a nemzeti összetartozást valósítanák meg. Felvételünkön Szilágyi Tímeát, a nagycsaládos egyesület elnökségi tagját hallják. A riporter: Birta Zoltán
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





