2014.12.11. Határtalan
A Határtalan mai műsorában beszámolunk a zempléni református gyülekezet templomának sok éven át tartó felújításáról.
A felvidéki zempléni egyházmegye névadó településének, vagyis Zemplénnek az ősi református templomát hét évvel ezelőtt kezdte el felújítani a gyülekezet, s mostanra jutottak el a renoválás során addig, hogy a gyülekezet újra használatba tudja venni templomát. A felújítási munkálatokról a helyi lelkipásztort, Szaszák Józsefet felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István kérdezte.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) az idei Adventben négy millió forint értékű ajándékcsomagot juttatott el kárpátaljai gyerekekhez. Szász Jenő, az NSKI elnöke másfél éve munkálkodik a nemzetegyesítés ügyén. A kutatóintézet munkatársaival már tavaly eldöntötték, hogy Karácsony közeledtével maguk is ajándékcsomagokat készítenek, amit határon túli gyerekekhez fognak eljuttatni. Úgy határoztak, hogy a Kárpát-medence e szögletében élő gyerekeket fogják megajándékozni. Így Mikuláskor útra is keltek, hogy célba juttassák az ajándékcsomagokat. A Kárpátaljai Református Egyházzal vették fel a kapcsolatot, melynek irányítása alatt fogyatékkal élő, illetve a Sámuel Alapítvány család típusú gyermekotthonaiban nevelkedő gyerekek vehették át az ajándékokat. Idén pontban december 6-án érkezett az NSKI Mikulása a református püspöki hivatalban őt váró gyerekekhez. A fiatalok énekszóval vártak a Mikulás és a kíséretében érkező Krampusz megjelenésére. Néhányan verssel is készültek, amit a fehér szakállú örömmel fogadott. Csak ezután került sor a névre szóló ajándékok átadására. Felvételünkön Zán Fábián Sándor püspököt, majd Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét hallják.
Miklóssy Gábor műveiből nyílt kiállítás december 8-án este, a hat éves fennállását ünneplő Quadro Galériában. A kiállítás Miklóssy Gábor tevékenységének jóformán ismeretlen területét, a tenyérnagyságú, általa „ujjgyakorlatoknak” nevezett olajfestményeit mutatja be. A hatvanas-hetvenes évekre datálható munkákról azt állítják azok, akik a művészt személyesen ismerték (fia és tanítványai), hogy azokat a festés befejeztével a palettán maradt festék felhasználásával készítette. Az ujjgyakorlat terminus utal a festő zenei képzettségére is (budapesti művészeti tanulmányainak idején, 1935-36 között párhuzamosan a Zeneakadémián is tanult). Festőként és hegedűsként sem tekintette a gyakorlást ismétlésnek, hanem ihletet adó, generáló folyamatnak. A kiállításon Székely Sebestyén Györgyöt, a tárlat kurátorát kérdeztük, aki Miklóssy Gábor művészetébe nyujtott betekintést. A riporter Mihály Noémi.
Eszközbeszerzési pályázat keretében, mintegy 3 millió forintból újult meg a tokaji református templom orgonája. A hangszer „szívét”, vagyis a motorját cserélték ki a többi, gyorsan kopó alkatrésszel együtt. A felújítás alkalmából hálaadó istentiszteletet rendezett a gyülekezet. Kis Gergely Márton lelkésszel Kojsza Péter beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





