2014.12.13. Határtalan

Hétvégi összefoglalónkban újra Martosra látogatunk, ahol a Komáromi Református Egyházmegye már tizenkettedik alkalommal szervezte egyházmegyei bibliaismereti versenyét.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) az idei Adventben négy millió forint értékű ajándékcsomagot juttatott el kárpátaljai gyerekekhez. Szász Jenő, az NSKI elnöke másfél éve munkálkodik a nemzetegyesítés ügyén. A kutatóintézet munkatársaival már tavaly eldöntötték, hogy Karácsony közeledtével maguk is ajándékcsomagokat készítenek, amit határon túli gyerekekhez fognak eljuttatni. Úgy határoztak, hogy a Kárpát-medence e szögletében élő gyerekeket fogják megajándékozni. Így Mikuláskor útra is keltek, hogy célba juttassák az ajándékcsomagokat. A Kárpátaljai Református Egyházzal vették fel a kapcsolatot, melynek irányítása alatt fogyatékkal élő, illetve a Sámuel Alapítvány család típusú gyermekotthonaiban nevelkedő gyerekek vehették át az ajándékokat. Idén pontban december 6-án érkezett az NSKI Mikulása a református püspöki hivatalban őt váró gyerekekhez. A fiatalok énekszóval vártak a Mikulás és a kíséretében érkező Krampusz megjelenésére. Néhányan verssel is készültek, amit a fehér szakállú örömmel fogadott. Csak ezután került sor a névre szóló ajándékok átadására. Felvételünkön Zán Fábián Sándor püspököt, majd Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét hallják.

Izgalmas mozgásszínházi előadással érkezett Nagy József az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, amelyet december 1-jén mutattak be Kolozsváron. Nagy József világhírű táncművész és koreográfus a szerbiai Magyarkanizsán született. 1986-ban alapította meg Párizsban a ma már világhírű Jel Színházat, 1987-ben mutatta be első önálló rendezését a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését. Előadásai a játék, a tánc és a színház határvonalán mozognak. 1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ vezetője, melyet méltán tartanak a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbjának.   Nagy József rendező koreográfussal Mihály Noémi beszélget.

2014. november 22-én Martoson megtelt a református templom gyerekekkel.  12. alkalommal került megrendezésre a komáromi egyházmegyét megmozgató bibliaismereti verseny. A szervezők részéről a házigazda dr. Szénási Szilárddal és a komáromi gyülekezetből érkezett hittanos csoporttal Sasák Attila beszélgetett.

November 6-án van a gyerekek nagy napja, amikor a Mikulás-várás izgalmában égnek. A szokás kialakulásával már foglalkoztunk, és Szent Miklós történetét is sokan ismerhetik már. A kérdésünk ezúttal az volt, hogy a keresztény szülők hogyan viszonyuljanak a hagyományos Mikulás napi ajándékozáshoz. A következő percekben egy alternatívát hallanak Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatótól. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...