2014.12.15. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma kárpátaljai, magyarországi és erdélyi híreket közvetítünk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is csatlakozott a Kódolás órája programhoz. Az Egyesült Államokban tavaly indult el a Kódolás Órája elnevezésű nemzetközi mozgalom, melynek célja, hogy korra és nemre való tekintet nélkül – de elsősorban a fiatalokkal, különösen a lányokkal és a hátrányos helyzetben lévőkkel –, megismertesse a számítástechnikai programozás alapjait. Ugyanis, ha idejekorán megszeretik a programozást, a gyerekek olyan készségre és tudásra tesznek szert, amelyet később bármilyen területen kamatoztathatnak, így jobb eséllyel tanulhatnak tovább, felnőttként pedig jobban el tudnak helyezkedni. A mozgalom eddig mintegy 100 millió fiatalt tudott megszólítani világszerte.  Beregszászi Istvánnal, a kárpátaljai magyar főiskola informatika-matematika tanárával beszélgetünk.

Készülődés a karácsonyra! Gyerekeket tanítottak díszeket készíteni egy kézműves foglalkozás keretében Nyírbátorban. A kézügyesség ezúttal nagy előnyt jelentett. A kézművesek fortélyait a a nyírbátori református iskola tanulói is elsajátították. Zsoldos Barnabás összeállítását hallják.

Hulladékhegyek a modern társadalom Mount Everestjei címmel tartott előadást Réti Kinga-Olga a BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának oktató-dékánhelyettese, az MTA kültestületi tagja. A bemutatója során, olyan Kolozsvárt is érintő szociális problémákra hívta fel a figyelmet, mint a szelektív hulladékgyűjtés hiánya, vagy a hulladék feldolgozása. Az előadás után, beszélt rádiónknak arról, hogy véleménye szerint melyek a legveszélyesebb hulladékok, illetve mit tehetünk, hogy a háztartásunkban kevesebb hulladékot termeljünk.

Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a szülőfalujában hirdetett igét a mögötte álló tizennyolc esztendős egyházkormányzói munka emlékére. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepi alkalmon hálát adott az elmúlt évekért. A szamoskéri református templomban Zsoldos Barnabás készített összeállítást.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...