2014.12.30. Határtalan
A Határtalan mai műsorában Fazekas László püspök beszél a Koreai Presbiteriánus Egyháznál tett látogatásán szerzett tapasztalatairól.
Megjelent Kádár Annamária, pszichológus Mesepszichológia című könyvének második kötete, amelyet a kolozsvári Koffer könyves kávézóban mutattak be a szerző jelenlétében. A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentrált Kádár Annamária. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a „kényes” nevelési helyzeteket veszi górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást.
Idősebb Oroszi Pál neve sokat mondó a kárpátaljai reformátusok körében. A Szovjetunió lágerét átélve lett lelkipásztor, és lelkészként minden erejével azon volt, hogy előmozdítsa a kárpátaljai ébredést, tábort épített Aklihegyen, ahol később fiatalok százai tértek Istenhez. Feleségével, Margit nénivel azon kevesek közé tartoztak, akik támogatták a kárpátaljai iszákos mentő misszió elindítását. Özvegy Oroszi Pálné, sokak Margit nénije, 85 évesen írta meg unokái és barátai segítségével azt a könyvet, amiben visszaemlékezik élete főbb eseményeire. A Veled, Uram című kötet bár elsősorban Margit néni unokáinak íródott, másoknak is erőt és útmutatást adhat. A következő percekben özvegy Oroszi Pálné visszaemlékezéseinek korábbi felvételét hallják.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke egy 12 napos látogatáson vett részt Dél-Koreában, melynek keretében lehetősége nyílt betekintést kapnia a Koreai Presbiteriánus Egyház működésébe, de sok tapasztalatot és élményt is szerzett útja során. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett vele.
Kálvin János és Loyolai Szent Ignác két olyan kiemelkedő alakja az európai keresztyénség törtetének, akiket papírforma szerint ellenségeknek szoktunk gondolni. A következő beszélgetésből azonban kiderül, mennyi közös van e két gondolkodó között. Fekete Ágnes Szűcs Ferenc professzort és Kiss Ulrich, illetve Nemeshegyi Péter jezsuitákat kérdezte. Először Kiss Ulrichot hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





