2015.01.04. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójába ezúttal a hét kárpátaljai és erdélyi híreiből válogattunk.
Idősebb Oroszi Pál neve sokat mondó a kárpátaljai reformátusok körében. A Szovjetunió lágerét átélve lett lelkipásztor, és lelkészként minden erejével azon volt, hogy előmozdítsa a kárpátaljai ébredést, tábort épített Aklihegyen, ahol később fiatalok százai tértek Istenhez. Feleségével, Margit nénivel azon kevesek közé tartoztak, akik támogatták a kárpátaljai iszákos mentő misszió elindítását. Özvegy Oroszi Pálné, sokak Margit nénije, 85 évesen írta meg unokái és barátai segítségével azt a könyvet, amiben visszaemlékezik élete főbb eseményeire. A Veled, Uram című kötet bár elsősorban Margit néni unokáinak íródott, másoknak is erőt és útmutatást adhat. A következő percekben özvegy Oroszi Pálné visszaemlékezéseinek korábbi felvételét hallják.
Megjelent Kádár Annamária, pszichológus Mesepszichológia című könyvének második kötete, amelyet a kolozsvári Koffer könyves kávézóban mutattak be a szerző jelenlétében. A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentrált Kádár Annamária. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a „kényes” nevelési helyzeteket veszi górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást.
Gulácsy Lajos református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke januárban 90 éves lesz. Életútja tanúságtétel a hitben való kitartásról egy embert és lelket próbáló korban. Pályája a kárpátaljai ébredési mozgalomban indult, majd a kommunista hatóságok meghurcolták, és hét évet töltött egy kazahsztáni lágerben. 1994 és 1998 között töltötte be a püspöki tisztséget. Idős kora ellenére ma is szüntelenül dolgozik. Ha csak teheti, hirdeti az Isten megtartó hatalmát úgy a fiatalok, mint az idősek között. A következő percekben a tiszteletbeli püspök visszaemlékezését hallják. A felvételt Fábián Kata készítette.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





