2015.01.10. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogathat.
Testi és lelki gyógyulás! Aki már töltött kórházban néhány keserves napot, hetet, az tudja, milyen nagy szüksége van a betegágyon fekvőnek arra, hogy valakivel beszéljen a gondjairól, problémáiról, a lelkét terhelő érzésekről. Ezt az igényt felismerve döntött úgy 2009 márciusában a Kárpátaljai Református Egyházon belül a Beregi Egyházmegye és a beregszászi gyülekezet vezetése, hogy kórházmissziói szolgálatot szervez a beregszászi járási kórházban, melynek végzésével Kincses Margarett lelkésznőt bízták meg. A kezdetekről, a szolgálat gyakorlati részéről, tapasztalatairól Harsányi Andrea kérdezte a lelkipásztort.
A marosvásárhelyi születésű Szigeti Szidónia mesteri tanulmányait folytatta Kolozsváron, majd itt maradt ezt követően is. Jelenleg a montessori módszert alkalmazó Tálentum Református Iskolában tanít. Szigeti Szidóniával az örömről, az énekről, e kettő imában betöltött szerepéről és a karácsonyi készülődésről, ünneplésről beszélgettünk az adventi időszakban. Szigeti Szidóniával Mihály Noémi beszélget.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Egyház püspöke egy 12 napos látogatáson vett részt Dél-Koreában, melynek keretében lehetősége nyílt betekintést kapnia a Koreai Presbiteriánus Egyház működésébe, de sok tapasztalatot és élményt is szerzett útja során. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett vele.
Rendhagyó programmal kezdte az újévet a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet. Január harmadika és hatodika között élménypedagógiai képzést szerveztek a főiskola hallgatói számára. A tréningre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor. A résztvevők számára ez a néhány nap nem csak a kikapcsolódásról szólt, hanem arról is, hogy a játékokon keresztül mélyebb önismeretre jussanak, illetve elsajátítsanak olyan készségeket, mint a konfliktuskezelés, problémamegoldás, együttműködés. A képzés célja tehát az volt, hogy a jövő pedagógusait felkészítse az előttük álló kihívásokra. Maksai Attilát, a főiskolai gyülekezet lelkipásztorát, a program fő szervezőjét Harsányi Andrea kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





