2013.02.07. Határtalan

Összeállításunkban Kárpátalja és Magyarország híreiből hallanak válogatást.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Egy hónap áll rendelkezésükre a felvételizőknek, hogy beadják jelentkezésüket a 2013. szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre. A jelentkezés határideje 2013. március1. Aszeptemberben induló képzések listája és a jelentkezés tudnivalói a hivatalos kiegészítéssel egységes szerkezetben megtalálhatók a www.felvi.hu honlapon online elérhető Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban. Fontos, hogy a felvételizők még a jelentkezés benyújtása előtt olvassák át az aktuális szabályokat, pontszámítási módszereket és az egyéb, az érvényes jelentkezéshez szükséges tudnivalókat. Most a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumába látogatunk. Szatmáriné Tóth Pál Ildikó igazgatóval beszélgetek többek között arról, milyen változások jelentek meg idén a felvételiben, hogyan segítenek a diákoknak és leggyakrabban hová adják be jelentkezéseiket a diákok. Riporter: Kecskés Ákos

A magyar történelem egyik legrégebbi tárgyi emléke a Lehel-kürtje másolatával egészült ki a szkíta fejedelmi sírleletek reprodukcióit bemutató „Emberek aranyba” című kiállítás. Március 3-áig lehet megtekinteni az időutazással felérő kincsestárlatot Európai körútjának második állomásán, a debreceni Kölcsey Központban. A legendás Lehel vezér elefántcsontból faragott kürtjét a Jász múzeumban őrzik. Erről készült az a kerámia másolat, amelyet Várszegi Tibor a Malom filmszínház művészeti vezetője kölcsönzött a szkíta kiállításhoz. Őt hallják elsőként Bulik Péter összeállításában.

A napokban ünnepelte születésnapját Pocsai Vince református lelkipásztor, akit több, mint huszonöt éve állított szolgálatba az Úristen. Szolgált Nagyberegen, Fancsikán, Tiszaújhelyen, Beregújfaluban, Bilkén, Balazséron. Jelenleg Búcsú, Beregardó, Makkosjánosi és Kígyós református gyülekezeteinek lelkésze. Ugyancsak ellátja a kijevi magyar református gyülekezetet, amiért 2002-ben Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta. A lelkipásztor szabadidejét legszívesebben fafaragással tölti. Pocsai Vince református lelkipásztornál járunk. Fábián Kata interjúját hallják.

2013. február 8-án az Ungvári Magyar Főkonzulátus, a Beregszászi Magyar Konzulátus és a Pro Cultura Sub Charpatika civil szervezet szervezésében jótékonysági farsangi bált tartanak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A belépők, felajánlások bevételéből a rendezvény kezdeményezői a főiskola tetőszerkezetének felújításához kívánnak hozzájárulni. Az estre színvonalas műsorral készülnek a szervezők. Sütő Évát, a Pro Cultura Sub Charpatika civil szervezet munkatársát Fábián Kata kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...