2015.01.16. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma kárpátaljai, anyaországi és erdélyi híreket közvetítünk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Január 9-e és 11-e között Kárpátaljára látogatott a Református Egyházak Világközösségének több vezetője és tagja. A delegáció számos egyházi és állami intézményt is meglátogatott. A látogatás céljáról, programjáról Zán Fábián Sándor püspök urat és a Református Egyházak Világközösségének európai elnökét és alelnökét Birta Zoltán kérdezte.

Megalakult a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye közgyűlése. Szombaton a bőcsi református templomban esküt tettek az egyházi tisztújítás során megválasztott tisztségviselők. Szőnyi Tamás újraválasztott esperes rádiónknak a következő hat év célkitűzéseiről beszélt. Mint mondta, továbbra is kiemelt figyelmet kap majd a hitoktatás, a lelkészi-gondnoki közösségek összekovácsolása, és egymás megismerése. További részletek Kojsza Péter interjújában.

Az Ember és Természet Kollégium keretében Megújuló energiaforrások – végső megoldás vagy illúzió? címmel Vallasek István fizikus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyugalmazott oktatója tartott előadást január 14-én, szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár). Az előadást követően Mihály Noémi beszélgetett Vallasek István fizikussal.

A programozó – ez a címe annak a könyvnek, amelyet Dancs Imre, szegedi segédlelkész írt. A történet egy metafora, melyben a programozó egyenlő Istennel. A könyv missziós és hitmélyítő irodalom is, első kiadását a Református Közéleti és Kulturális Központ támogatta. Hegedűs Márk riportját hallották.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...