2015.01.17. Határtalan

A Határtalan mai hétvégi összefoglalójában újra meghallgathatja Bobvos Gergely Mátéval, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara negyedéves hallgatójával készült beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Emberpróbáló volt a 2014-es esztendő a kárpátaljai magyarság életében. Isten csodálatos kegyelméből azonban összetartásban, hit- és nemzettudatban mégis erősödött a közösségünk – mondta Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, aki a hivatalos jelentéseket megelőzően értékelte egyházunk 2014-es tevékenységét. A püspök urat Harsányi Andrea kérdezte.

Már szinte egy hete a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadástól hangos a világsajtó. Mi egy egyedi szempontból kívánunk rávilágítani erre a szomorú eseményre. Adorjáni László lelkészt és karikaturistát a vallás és a szatíra viszonyáról kérdeztük, arra voltunk kíváncsiak, hogy hol van a humor határa, és mikor kezd a karikatúra sértő lenni. De azt is megtudhatják, hogy Jézus miért volt karikaturista.

Bobvos Gergely Máté, a Selye János Egyetem Református  Teológiai Karának negyedéves hallgatója volt az ünnepi legátus a barsi egyházmegyei Ipolypásztón, Garamsallón, Zalabán és Ipolybélen. Tapasztalatairól, tanulmányairól, eddigi szolgálati területéről és a legációs szolgálatról Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk mikrofonja előtt vall.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...