2015.01.29. Határtalan

A Határtalan mai adásában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai híreket közvetítünk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

„Minden nap időt szánok arra, hogy akikkel kapcsolatba kerülök, azoknak a Szépség, a Szeretet, a Szelídség és a Béke értékeit közvetítsem” – olvasható a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága eskütételének szövegében. A kicsit több mint egy esztendővel ezelőtt létrejött civil kezdeményezés az elesettek gyámolítását, felkarolását, a mindennapok megszépítését tűzte ki célul a harmóniát és szépséget egyaránt megtestesítő rózsa jegyében. Január 27-én tíz újabb taggal bővült a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága. A rendezvény apropójáról és a társaság céljairól, idei terveiről Harsányi Andrea kérdezte a szervezet két tagját, Simon Tündét és Mező Diannát.

Adj innom – Szól János evangéliumából az idézet és a hozzá tartozó bibliai történet, amely jelmondatává vált az idei ökumenikus imahétnek. Vasárnap záró istentiszteletet tartottak, ahol jelen volt a református, az evangélikus, a baptista, a római katolikus, valamint a görög katolikus egyház képviselete is. Az egység, az összetartás megünneplésének alkalmán az egybegyűltek az egyesített ökumenikus kórus énekeit hallhatták.

Filmtudományok mesterképzést indít ez év őszén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem - számolt be a szerda reggeli sajtótájékoztató keretében Tonk Márton az intézmény Természettudományi és Művészeti Karának dékánja. A képzést a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel közösen akkreditálták, ami egy szorosabb együttműködést feltételez a két intézmény között és tizenöt diáknak biztosít továbbtanulási lehetőséget. A sajtótájékoztatót követően Pethő Ágnessel, a Filmművészet, fotóművészet, média szak tanszékvezetőjével Mihály Noémi beszélgetett.

Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök szolgálatával ért véget az Ökumenikus Imahét Szegeden. A Honvéd téri református templomban tartott istentiszteleten jelképesen közösen törték meg a kenyeret a különböző felekezetek lelkészei, jelezvén, hogy egyszer majd közösen vehessenek úrvacsorát is. Kiss-Rigó László megyés püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy egymásra utaltak a keresztyének és az ortodoxok. Hegedűs Márk riportját hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...