2015.02.03. Határtalan

A Határtalan mai adásában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai hírek mellett hallhat arról is, hogy hungaricum lett a vizsolyi Biblia.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Január 29-én kiállítás nyílt 1944 – az elhurcolások éve címmel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézetének szervezésében és a Civil Alap támogatásával. 2014-ben volt a hetvenedik évfordulója annak, hogy a kárpátaljai férfilakosság tömegeit több évi kényszermunkára deportálták, ezen kívül szintén hetven éve hurcolták el a kárpátaljai zsidóságot koncentrációs táborokba. Ezen tragikus események kapcsán, 2014 tavaszán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete egy rendezvénysorozatot indított el 1944 – az elhurcolások éve címmel, melynek záró rendezvényére került sor az elmúlt héten. A kiállításról Harsányi Andrea tudósít.

A szegedi reformátusok is csatlakoznak az Újszövetség másolásához. Kézzel írják le ugyanis a Tisza-parti városban  az Újszövetséget. A kezdeményezés Benyik György plébános-teológustól indult, aki a Szent Gellért templom építésének negyvenedik évfordulójára hirdette meg a másolást. Az elkészült dokumentumot egy zarándokút keretében Ferenc pápának tervezik átadni. A munkába részt vesznek szeged keresztyén közösségei is, a Szeged-Kálvin téri gyülekezet tagjai például János első levelét másolják majd le, míg a szegedi baptisták a Jelenések könyvét vállalták el. A kezdeményezéshez neves közéleti személyek is csatlakoztak, de bárki másolhat a Somogyi Könyvtár Hangoskönyvtárában. A tervek szerint 1200 ember bevonásával, pünkösdre készülhet el a kéziratos másolata az Újszövetségnek. Hegedűs Márk riportjaiban először  Benyik György plébános, teológus, majd  Juhász András esperes, Kálvin-téri lelkész szólal meg.

Jane Austen levelezése kapcsán tartottak közönségtalálkozót  január 29-én, csütörtökön Kolozsváron, a Koffer könyves kávézóban. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent, Jane Austen levelei című könyv az első magyar nyelvű, kötetbe gyűjtött válogatás az író leveleiből. A könyv bemutatóján Vallasek Júliával, a könyv szerkesztő-fordítójával Vincze Hanna Orsolya beszélgetett. A bemutató után pedig rádiónk is mikrofonvégre kapta Vallasek Júliát, a következő percekben a vele készült interjút sugározzuk.

Hungaricum lett a vizsolyi Biblia – jelentette be január 29-én Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az első magyar nyelvű Biblia ezzel hivatalosan is elnyerte azt a megkülönböztetést, amely a kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző egyediségével védett nemzeti érték. A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek A Biblia 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 az anyaország határain kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkészt Beély Katalin kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...