2015.02.07. Határtalan

A határtalan hétvégi összefoglalójába az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a magyarországi Forrás Galéria közös szervezésében január 26-a és 28-a között Kárpátalja több magyar iskolájában is rendhagyó irodalomórát tartott a Budapestről érkezett Ferenczi György szájharmonika-művész és Both Miklós zeneszerző, előadóművész, akik megzenésített verseket adtak elő a diákoknak. Körútjuk során ellátogattak a karácsfalvai görögkatolikus líceumba, a tiszaújlaki és mezőkaszonyi magyar középiskolákba, a tiszapéterfalvai, nagydobronyi és nagyberegi református líceumokba, illetve a csapi 2. (kettes) számú Széchenyi István Középiskolába, valamint az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Középiskolába is. Az utolsó állomás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt, ahol a fiatalok ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen szoros kapcsolat van a költészet és a zene között, és kicsit közelebb kerülhettek az irodalom világához. A koncert szervezőjével és az egyik előadóval Harsányi Andrea beszélgetett.

A Magyar Kultúra Napja jegyében nyílt tárlat finn művészek ex libris alkotásaiból január 29-én, csütörtökön az Apáczai Galériában.  Székely Géza képzőművész-tanárral, a kiállítás kurátorával Moni Anita beszélgetett.

Január 29-én kiállítás nyílt 1944 – az elhurcolások éve címmel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézetének szervezésében és a Civil Alap támogatásával. 2014-ben volt a hetvenedik évfordulója annak, hogy a kárpátaljai férfilakosság tömegeit több évi kényszermunkára deportálták, ezen kívül szintén hetven éve hurcolták el a kárpátaljai zsidóságot koncentrációs táborokba. Ezen tragikus események kapcsán, 2014 tavaszán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete egy rendezvénysorozatot indított el 1944 – az elhurcolások éve címmel, melynek záró rendezvényére került sor az elmúlt héten. A kiállításról Harsányi Andrea tudósít.

Jane Austen levelezése kapcsán tartottak közönségtalálkozót  január 29-én, csütörtökön Kolozsváron, a Koffer könyves kávézóban. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent, Jane Austen levelei című könyv az első magyar nyelvű, kötetbe gyűjtött válogatás az író leveleiből. A könyv bemutatóján Vallasek Júliával, a könyv szerkesztő-fordítójával Vincze Hanna Orsolya beszélgetett. A bemutató után pedig rádiónk is mikrofonvégre kapta Vallasek Júliát, a következő percekben a vele készült interjút sugározzuk.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...