2015.02.11. Határtalan

A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak ifj. Demes Tibor hardicsai lelkipásztorral a gyülekezetében első alkalommal megszervezett egyházi bálról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Református Jótékonysági Bált a Tiszántúli Református Egyházkerület. A rendezvény teljes bevételét a megmaradásért küzdő, rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumnak ajánlották. Az intézmény az egyetlen magyar nyelvű középiskola Szlovákiában Rimaszombat csaknem 100 kilométeres körzetében. Előzetesen elmondható, hogy 300 résztvevő és több támogató érkezett a péntek esti Református Jótékonysági Bálra az ország különböző részéről, akiknek köszönhetően 3 millió forint gyűlt össze. A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium számára sokat jelent a felajánlás, mely elsősorban a nehéz helyzetben lévő intézmény működési költségeit pótolja majd. A riporter Tóth Emese.

A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja kicsit több mint egy évvel ezelőtt krízisotthont hozott létre azon válságban lévő családok, édesanyák megsegítésére, akiknek nincs hová menniük, vagy nincs kitől segítséget kérniük. Az intézmény mindennapjairól Birta Zoltán kérdezte a krízisközpont vezetőit, munkatársait és az ott élőket.

Beiktatták hivatalába Orbánné Verók Zsuzsannát, Nyíri, Hollóháza és Füzérkomlós református lelkipásztorát. A fiatal lelkészt Mészáros István zempléni esperes biztatta igei gondolatokkal a nyíri református templomban vasárnap tartott ünnepi istentiszteleten. A lelkész vallja, hogy erős hit és bizalom nélkül nem lehet felelősségteljesen végezni a szolgálatot. Kojsza Péter interjúját hallják.

Felvidéken is egyre több egyházközség lép ki a templom falain kívülre egy-egy gyülekezeti bál, zenés táncmulatság szervezésével. Így volt ez a Zempléni Református Egyházmegyéhez tartozó Hardicsán is, ahol idén januárban először szervezték meg a gyülekezeti bált, aminek a pozitív visszhang miatt a folytatását is várják a helyiek. Erről a gyülekezeti bálról, annak hátteréről és célkitűzéséről ifj. Demes Tibor lelkipásztort felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...