2015.02.12. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában a hardicsai gyülekezetben első alkalommal megszervezett egyházi bálról számolunk be.
Fiatal korban az iskola az a hely, ahol az ember vagy megszereti, vagy megutálja a tanulást. Életre szóló élményeket és életre szóló indíttatásokat szerezhet az ember az iskola padjaiban, a tanárai közelében. Az iskolát nem hiába hívják a tudás, bölcsesség és élet bölcsőjének is, hiszen akiket itt „ringatnak”, azok később világrengető dolgokra lehetnek képesek. A Nagyberegi Református Líceum 1993-ban kezdte meg működését Kárpátalján, mely napjainkra a vidék egyik legpatinásabb oktatási intézményévé vált. Az iskola vezetőivel, tanáraival és diákjaival Birta Zoltán beszélgetett.
Elsősorban a nem hitéleti képzésre pályázók számára tartottak tájékoztatót a jelentkezés menetéről, valamint a kínálatban szereplő szakokról a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Alig pár nap van hátra a február 15-i jelentkezési határidőig. Az intézményben megszervezett bemutató azok számára jelentett segítséget, akik még nem döntötték el, milyen szakon, vagy mely iskolában tanuljanak tovább. Az érdeklődőket a napokban megbízatással kinevezett Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Bölcskei Gusztáv köszöntötte. Nemesszeghy Dániel összeállítása következik.
Felvidéken is egyre több egyházközség lép ki a templom falain kívülre egy-egy gyülekezeti bál, zenés táncmulatság szervezésével. Így volt ez a Zempléni Református Egyházmegyéhez tartozó Hardicsán is, ahol idén januárban először szervezték meg a gyülekezeti bált, aminek a pozitív visszhang miatt a folytatását is várják a helyiek. Erről a gyülekezeti bálról, annak hátteréről és célkitűzéséről ifj. Demes Tibor lelkipásztort felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár István kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





