2015.02.13. Határtalan
A Határtalan mai adásában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai híreket közvetítünk.
A Házasság hete alkalmából előadás sorozatot szerveztek február 8-15 között Borzsován. Hogy mi is a házasság hete? Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A Borzsován tartott programsorozatra szeretettel hívtak és vártak mindenkit, aki házas, aki nem, aki volt, és aki lesz. Isten célja ugyanis a házassággal nem az volt, hogy boldogtalanságunk forrása legyen, hanem hogy boldogok legyünk. Erre kaphattak jó tippeket az esti előadásokból a résztvevők, és arra hogy hogyan lehetséges ez. Összeállításunkban Nagy Szabolcs guti és balazséri lelkipásztor szerdai előadásából hallhatnak részletet, majd pedig Harsányi Andrea kérdezi Szanyi György borzsovai lelkipásztort.
Több mint 1 millióan csatlakoztak adventben az adománygyűjtéséhez. 2014 adventjén az Ökumenikus Segélyszervezet immár 19. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A szeretet.éhség. mottóról ismert akció során csaknem 400 millió forint gyűlt össze. Az adventi kampány eredményeiről Gáncs Kristóffal a segélyszervezet kommunikációs vezetőjével Tóth Éva beszélgetett.
Erdély szívében szervezik meg idén az Ifjúsági Tájfutó Európa Bajnokságot, a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat keretében. A bajnokságon a hivatásos sportolók mellett az amatőrök is nevezhetnek, illetve külön kategóriában indulnak a gyerekek, illetve idősek. A európa- bajnokságot a Román Tájékozódási Föderáció felügyelete alatt a kolozsvári TranSilva Sportklub szervezi meg, a Kolozs megyei Tájékozódási Egyesülettel és a megyei sportklubokkal karöltve. Az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatót követően Bogya Zoltánnal, a szervezőbizottság tagjával beszélgettünk.
Énekeljetek az Úrnak új éneket, de a régi énekeket se feledjük! – ezzel a mottóval rendeztek zsoltáros találkozót három gyülekezet részvételével február 5. és 8. között. Az eseménysorozat meghívott előadója Dinnyés József énekmondó volt. Kojsza Péter összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





