2015.02.25. Határtalan
A Határtalan mai adásában Valkó Ildikó, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium mellett működő Szülői Szövetség elnök asszonya mutatja be a szövetség munkáját.
Húszéves a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet munkatársai a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének képviselőivel, külföldi partnereikkel és helyi támogatóikkal együtt hálaadó szentmisén vettek részt a beregszászi római katolikus templomban, majd a makkosjánosi Helikon hotel konferenciatermében egész napos program keretében emlékeztek vissza az elmúlt évtizedek eseményeire, illetve előtérbe kerültek azok az új kihívások is, amelyekkel a kelet-ukrajnai háború és a lakosság gyorsan romló szociális helyzete következtében kell szembenéznie a segélyszervezetnek Kárpátalján. A résztvevőket Birta Zoltán kérdezte.
Mi a feladata egy adott iskola mellett működő Szülői Szövetségnek? Milyen munkákat végez a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium mellett működő Szülői Szövetség? Ezekről a témákról faggatja felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika, Valkó Ildikót, a szövetség elnöknőjét.
Ötödik alkalommal rendeztek felolvasó maratont Wass Albert és más magyar írók műveiből Miskolcon. A 25 órás felolvasásnak az avasi református egyházközség adott otthont. Az irodalom mellett képzőművészet, zene és színjátszás várta az érdeklődőket, többek között a Lévay Gimnázium és az Örömhír kamarazenekar közreműködésével. Kojsza Péter összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





