A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának március 1-ei ajánlata

A Pátria rádióban március 1-én, a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái a böjt és a feltámadás. Szó lesz arról is, hogy miért dolgozott ki új stratégiát a Firesz Duna Mente, valamint bemutatásra kerül a kisölvedi gyülekezet.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A szadduceusok nem hittek a feltámadásban, de mégis erről kérdezik Jézust. Hogy miért és mit akartak ezzel elérni, arról Orémus Zoltán esperes, a kassai magyar gyülekezet lelkipásztora szól a hallgatókhoz.

Új stratégiát dolgozott ki a fiatalok számára a Fiatal Reformátusok Szövetségének  Duna Mente Területi Egysége. A váltásról és annak lényegéről Süll Tamás ifjúsági lelkész, a szervezet elnöke mondja el a részleteket.

Kisölved Lévától harminc kilométerre fekszik. Száz évvel ezelőtt még 440 lakosa volt, ma már csak 183-an élnek a faluban. A legutóbbi népszámláláskor 129-en vallották magukat reformátusnak. A gyülekezetet több, mint három éve Tóth Árpád lelkipásztor szolgálja be, akivel a közösségformálásról, szokásokról és a jövőképről beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...