2015.03.05. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogatunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

10 éves fennállását ünnepli a bácskossutfalvi Napsugár Református Óvoda. Ez az egyetlen olyan oktatási intézmény Szerbiában, amelyet az állam elismert hivatalos iskola előkészítőként. Ez azonban nem jár anyagi támogatással, így az óvoda éveken át küzdött finanszírozási problémákkal. A további részletekről Móricz Árpáddal, a bácskossutfalvi református gyülekezet lelkészével, Hegedűs Márk beszélgetett.

A Kolozsvári Mátyás Napok rendezvények keretén belül Az Amaryllis Társaság szervezésében február 27–en. Czakó Gábor Kossuth-díjas író, publicista és, képzőművész Jézus és a gyermek című előadására került sor a ferences kolostor refektóriumában, az előadás után az előadóval kollégánk Szecsődi Árpád beszélgetett.

„… célom, hogy a névtelennek olyan nevet adjak, ami igaz… s hogy azt, amit mondok vagy leírok – piros szívek gyűjtsék össze, ne sárga papírok.” – ennek a Kovács Vilmos gondolatnak a jegyében szerveztek szavalóversenyt február végén Gáton, az író-költő szülőfalujában. A kilencedik alkalommal megtartott rendezvény keretében a 20. századi kárpátaljai magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának munkásságáról is megemlékeztek a szervezők. A szavalóversenyről Harsányi Andrea tudósít.

Megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum, írók, illusztrátorok, könyvtárosok, pedagógusok, kiadók, összesen 110 alapító tag jelenlétében. A február 14-i nemzetközi könyvajándék naphoz kapcsolódva az alakuló ülés résztevői könyveket ajánlottak fel a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül kárpátaljai családok számára Pompor Zoltánnal a civil szervezet elnökével Tóth Éva beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...