2015.03.06. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Tíz éve indult el a bácskossuthfalvi református óvoda. Ez az intézmény a Délvidék egyetlen olyan oktatási intézménye, amelyet a Szerb állam elismer – ez azonban nem jelent anyagi támogatást. Az egy évtizedes működésért tartottak hálaadó Istentiszteletet a gyülekezet templomában. Az alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Bibliavasárnaphoz kapcsolódva azt mondta, „a református óvoda Szentírás nélkül fából vaskarika, míg a református óvoda Bibliával a keresztyén nevelés eszköze.” A hálaadó alkalmon testvéróvodai megállapodást kötött a helyi óvoda a Debreceni Református Kollégium óvodájával és a nagyváradi gyülekezet óvodájával. Hegedűs Márk összeállítását hallják.
Az utolsó órában vagyunk – vallja Horkay László, Kárpátalja nyugalmazott püspöke – aki szerint a lelki próbatételek időszakát éli a mai kor embere. A lelkipásztor jelenleg a Nagydobronyi Református Líceumban végez szolgálatot ének-zene tanárként, illetve ha szükség van rá, lelki gondozóként. Horkay Lászlóval Birta Zoltán beszélgetett.
Balázs Imre József új verseskötetét mutatták be a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban március 3-án. A „Jung a gépteremben” címet viselő kötetet Karácsonyi Zsolt ismertette. A könyvbemutató után, Balázs Imre Józseffel Moni Anita készített interjút.
Tíz éve indult el a bácskossuthfalvi református óvoda. Az egy évtizedes működésért tartottak hálaadó Istentiszteletet a gyülekezet templomában. Az alkalom után Móricz Árpád, bácskossuthfalva református lelkész gondolatait hallhatják és Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is megszólal.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





