2015.03.07. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a böjt jelentőségéről, és a keresztyén ember életében betöltött szerepéről hallhatnak.
Február végén, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében a szórványban oktatók konferenciája. Az idei szórványkonferencián Rahó, Huszt, Kovászó, Bustyaháza, Aknaszlatina, Terebesfejérpatak, Nagybocskó, Szolyva, Csomafalva, Királyháza, Csepe és Fancsika magyar tannyelvű óvodáinak, kisiskoláinak, vasárnapi iskoláinak nevelői, tanítói vettek részt. A szórványban dolgozó és élő pedagógusok, óvónők életéről, kihívásairól Takács Máriát, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványprogramjának koordinátorát Harsányi Andrea kérdezte.
A Helikon irodalmi folyóirat megjelenésének 25. évfordulóját ünnepelték. A Magyar Konzulátus rendezvénytermében tartott eseményen az egykori és jelenlegi főszerkesztő szólt a jelenlévőkhöz, a szerkesztőség többi tagja pedig saját alkotásaiból olvasott fel. Az irodalmi estet követően elsőként Szilágyi Istvánnal, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztőjével beszélgetett Mihály Noémi.
Nagyböjt van. De vajon miről is szól, pontosabb miről kellene szólnia ennek az időszaknak az ember életében? Mit jelent a böjt a református ember számára? Annak idején reformátor őseink nem utasították el a böjtöt, hanem a böjt érdemszerző mivolta ellen léptek fel egyértelműen. Egyházi kiadású naptárak évről évre megjelenítik a böjt első vasárnapját, s ilyenkor számos gyülekezetben Úrvacsorát osztanak. Református gyülekezetekben az Úrvacsorához való előkészület az önvizsgálat, és lelki megtisztulás ideje. Nemcsak környezetünket kell ilyenkor „kitakarítanunk”, hanem lelkiekben is készülnünk kell az ünnepre. A böjt is erre való: segít az Istenkeresésben. Elmélyül az imádság, megnyílik a szív, és az ember megtanul mindent másképp látni. Böjtölni nem feltétlenül vallási okok miatt, vagy divatból kell, hanem abból a meggyőződésből, hogy a böjt nemcsak a testet, de eddigi életünket is megtisztítja. Segít feloldani a feszültséget a hit és a hétköznapok között. A böjt jelentőségéről és a keresztyén ember életében betöltött szerepéről Radvánszki Ferenc mezőkaszonyi lelkipásztort Harsányi Andrea kérdezte.
A Kolozsvári Mátyás Napok rendezvények keretén belül Az Amaryllis Társaság szervezésében február 27–en. Czakó Gábor Kossuth-díjas író, publicista és, képzőművész Jézus és a gyermek című előadására került sor a ferences kolostor refektóriumában, az előadás után az előadóval kollégánk Szecsődi Árpád beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





