2015.03.10. Határtalan

A Határtalan mai adásában a Zempléni Református Egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjének egyik szervezője, Molnár Éva királyhelmeci lelkipásztor, valamint a résztvevő gyermekek szólalnak meg.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Tovább erősíti ukrajnai jelenlétét az Ökumenikus Segélyszervezet. A legnagyobb magyar segélyprogramot végrehajtó szervezet újabb irodáját Kelet-Ukrajna egyik fontos központjában, Dnyepropetrovszkban nyitotta meg. Bálint Gábort a segélyszervezet nemzetközi programvezetőjét hallják.

Új kulturális központot avattak fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Központjának tetőterében. A hangulatos terem Fodó Sándor nevét viseli, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapítója és első elnöke volt. A rendezvényről készített összeállításunkban előbb Bozsik Béla beregszászi konzult, majd Czébely Lajos költőt, Fodó Sándor egykori tanítványát hallják. A megzenésített versrészleteket az Almanach együttes adja elő. Az ünnepségről Harsányi Andrea tudósít:

Buglya Sándor filmrendező, producer, egyetemi tanár volt az Erdélyi Magyar Filmszövetség Estek csütörtöki vendége. A vetítéssel egybekötött beszélgetésen a 48 éves szakmai tapasztalattal rendelkező rendező arról is mesélt, hogy az orvosi egyetem elvégzése közben miként kezdett filmezni, illetve első, orvosi ismeretterjesztő filmjeiből is láthattunk részleteket. Buglya Sándor a Dunatáj Alapítvány kuratóriumának elnöke, hat évig a Klagenfurti egyetem meghívott oktatója volt. Nevéhez mintegy nyolcszáz film kapcsolódik, 2002 óta a gödöllői Szent István Egyetem oktatója. 2004 óta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó-filmművészet-média szakának szakmai vezető tanára. A Balázs Béla- és Csokonai Vitéz Mihály díjas rendezőt a beszélgető estet követően kérdeztük. A riporter: Mihály Noémi.

Bibliaismereti vetélkedőket sok helyen szerveznek felnőtteknek, presbitereknek, pedagógusoknak, de talán a gyermekeknek rendezett bibliaismereti verseny a leggyakoribb. Az elsődleges cél más versenyekkel ellentétben nem az, hogy ki hányadik helyen végez, vagy a nem létező dobogó melyik fokára áll, hanem hogy a Biblia egy-egy szakaszát, egy-egy személyének életét még jobban megismerjék. Ez volt a cél március 7-én Királyhelmecen is, ahol a felvidéki Zempléni Református Egyházmegye egyházmegyei bibliaismereti vetélkedőjét tartották a gyermekeknek. A vetélkedőről Molnár István, felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Molnár Éva, királyhelmeci lelkipásztort, a vetélkedő egyik szervezőjét, valamint a vetélkedőn részt vevő gyerekeket.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...