2013.02.13. Határtalan

Mai összeállításunkban beszélgetést hallhatnak Révész Tibor zselízi lelkipásztorral a gyülekezet templomépítésének ötvenedik évfordulójáról, valamint a templomépítő lelkipásztorról, Kovács Károlyról. 

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A fogyatékkal élő kárpátaljai magyar gyerekeknek ajánlja fel az elmúlt heti VI. református bál teljes bevételét a Tiszántúli Református Egyházkerület, ahol több mint 300-an vettek részt. A kárpátaljai reformátusok szeretnének önálló akadálymentesített épületet, hogy a beregszászi járásban élő csaknem 60 fogyatékkal élő magyar gyereknek segítsenek. Az épület befejezéséhez nincs elegendő pénzük, ezért támogatják ezt az oktatási intézményt. A fogyatékosok helyzetéről és a gondozás lehetőségeiről Kárpátalján Dobos Zita készített összeállítást.

Magyarországon megközelítőleg 600.000 ember él különböző fogyatékossággal. Ez a lakosság csaknem 6%-a. A Magyar Református Szeretetszolgálat közleménye szerint azonban ezek az emberek hiányoznak a gyülekezetekből, hiszen az épületek nincsenek megfelelően akadálymentesítve. Éppen ezért kétnapos konferenciát szervez az MRSZ a témában március 11-én és 12-én Berekfürdőn, ahol azokra a kérdésekre keresik a választ az érintettek és szakemberek részvételével előadások, műhelymunkák és érzékenyítő programok segítségével, hogy ezeket az akadályokat hogyan tudják leküzdeni a gyülekezetek. Gilicze Rékával, a Szeretetszolgálat szóvivőjével Tóth Béla beszélgetett.

Az elmúlt évben ünnepelte a zselizi gyülekezet a templomuk építésének az ötvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból hálaadó istentisztelet is tartottak, valamint egy képkiállítás keretében emlékeztek meg az eltelt időszakról, kiemelve a templomépítés időszakát. A II. világháborúban felrobbantott templom újjáépítéséért sokat tett az akkori lelkipásztor Kovács Károly, akit Zseliz városa in memorian a város díszpolgárává választották. Mindezekről felvidéki munkatársunk, Ambrus Erika beszélget Révész Tiborral.

Február 23-án tartja a Kárpátaljai Református Egyház éves kerületi közgyűlését, ahol a református egyház intézményei, illetve bizottságai beszámolnak elmúlt évi tevékenységükről, 2013-as programjaikról. Itt hangzik el minden éven a püspöki évértékelő is. Zán Fábián Sándort, a KRE püspökét arra kértük, értékelje a 2012-es egyházi évet. A felvételt Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...